Irodalmi Szemle, 1997
1997/8-9 - TUDOMÁNY - Szarka László: A magyarországi szlovák kisebbség 20. századi asszimilációjáról
A magyarországi szlovák kisebbség 20. századi asszimilációjáról 113 Komárom-Esztergom megyében, 5 Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 2 Heves megyében, 1-1 pedig Csongrád, illetve Fejér megyében található. Az anyanyelvi adatokat vizsgálva mindenekelőtt azt kell megállapítanunk, hogy az elmúlt harminc évben a három szlovák többségű községből (Pilisz- szetkereszt, Mátraszentimre, Komlóska) mindössze Pilisszentkereszt őrizte meg szlovák többségét, mi több, a szlovák anyanyelvűek 20 százaléknál nagyobb arányát is mindössze 6 közösség tudta fenntartani: az említett három falun kívül a múlt évben városi rangot kapott Tótkomlós, a fölöttébb vitális szlovák közösséget alkotó Répáshuta és a kicsi Mátraszentimre tartozik ebbe a csoportba. Némileg kedvezőbb a helyzet, amennyiben a szlovák nyelvismeret alapján tekintjük végig a községeket. Összesen 18 olyan település található, ahol a szlovákul is beszélő, de magukat magyar anyanyelvűnek valló lakosok aránya meghaladja a 20 százalékot. (Vö. 2. c. táblázat adataival!) Ráadásul az utolsó két népszámlálás adatainak összehasonlítása alapján ebben a kategóriában — a meghatározó tendenciaként jelentkező fogyás jelei mellett — 12 községben a szlovákul is tudók számának növekedését regisztrálhatjuk. Pilisszántó és Kesztölc esetében a szlovák anyanyelvűek fogyásával párhuzamosan és félté-., telezhetően azzal összefüggésben növekedett a nyelvismereti kategóriához tartozók száma. További 10 községben azonban a szlovák nyelvismeret terjedése valószínűleg az elfelejtett anyanyelv újrafelfedezésével, presztízsének növekedésével, illetve az esetek többségében talán az iskolai nyelvoktatással függ össze. A szóban forgó községek: Tardosbánya, Sárisáp, Csömör, Ványarc, Tárnok, Lucfalva, Ősagárd, Péteri, Nógrád és Kóspallag. A magyarországi szlovák kisebbség identitásszerkezetének egyik legfontosabb sajátossága az anyanyelv-nemzetiség korreláció viszonylagos és laza jellege, ami különösen a szlovák anyanyelvű népesség gyors elöregedése miatt feltételezhetően visszafordíthatatlan folyamat eredménye: a nemzetiség kategória politikai tartalma, a szlovák kisebbségi közösség eddigi igen laza szervezettsége, valamint a szlovák nemzeti öntudat sajátos magyarországi alakzatainak hatása együttesen azt eredményezték, hogy a magyarországi szlovákok önazonosság-tudatában a szlovák nemzetiség vállalása főként az értelmiségi réteghez tartozóakat jellemezte. Ezzel együtt a nemzetiségi mutatók általános csökkenése mellett néhány figyelemreméltó jelenségre feltétlenül érdemes odafigyelni. A szlovák jellegű községek nagy többségében 2-20 fő a szlovák anyanyeívvel együtt szlovák nemzetiségét is vállalja, s ezzel igyekszik példát mutatni, társadalmi mintát teremteni a ht yi szlovák közösség tagjainak. Négy településen (Pilis sévén. Répáshután, Pilisszentkereszten és Ácsán) a szlovák nemzetiségű láb »sok száma és aránya az elmúlt tíz évben ugrásszerűen megnőtt. Piliscséven például az 1980-ban mindössze 33 fő vallotta magát szlováknak, tíz évvel késf ib számuk 379 volt. Ácsán szintén megháromszorozódott a szlovák nemzetiségűek száma (31-ről 109-re), holott ugyanezen időszakban a magukat szlovák anyanyelvű- eknek valló lakosok száma 86-ról 5 főre csökkent.
