Irodalmi Szemle, 1997
1997/8-9 - Morvay Gyula: A múlt, Hallgatás (elbeszélések)
A múlt 103 hetett a hörpintés, a korty hangját, a dalfosziányí és a dünnyögést. Az utcán egymástól elvált két ember visszakiabált egymásnak: ...mondd meg... csak menjenek az emberek az erdőbe; menjen a munka... ezek az események leállították a munkát... — / ...hiába mennek: a városháza nem engedi őket... hogyhogy? úgy, hogy két szót mond nekik: ... nincs munka... // ...ne hagyják magukat... minden megjavul... Az elnök iratokat lapozgatott; a hosszú asztalnál ülők beszélgettek, nevetgéltek, koccintottak, egymás „esélyeit” hallgatták. Benyitott Tavasszy András úr, a régió teljhatalmú minisztere, főnöke és ura. Az elnök hozzásietett, s jelentette: hogyan folyik az igazolási munka. Tavasszy úr maga elé rántotta az egyik alacsony asztalkát, s a székeken ülő, hallgatag, megrettent „vádlottak” felé fordulva bal lábát az asztalra tette, jobb lába a parkettán maradt, állva ült, mint mondták. Az elnök átadta a soron következő fiatalember iratait, Tavasszy úr azonban bele se nézett az iratokba. Jobbjában tartott nádpálcával ütögette-csapkodta sárga, finom bőrű szattyáncsizmáját, s ezt mondta: — ...nézze, fiatal barátom... a megyei főjegyző úr már ismertette velem a maga ügyét... Röviden: amit eddig tett — kényszerből tette... Hagyjon fel mindennel, amit... igen, más, nekünk idegen nép mondott önnek, mivel akkor övék volt az államhatalom... nekünk,kérem, mindenre kész hazafiakra van szükségünk... Részemről — megértem magát. A többit az urakra bízom. — Urak! Hé, hé, urakok! — szólt a hosszú asztalnál csevegőkhöz —, a fiatalember ügyét rátok bízom...; nekem nincs ellenvetésem... Minden szó után a nádpálcájával jobb csizmaszárát csapkodta; bal lábán lábfejét forgatta. Befejezte a szót. Intett az elnöknek: vegye át a munkát; dolga van, siet. Bal lábát leemelte az asztalról, az urak felé fordult; nádpálcájával katonai kardtisztelgést kanyarintott a levegőbe, és se szó, se beszéd, se jónap, se semmi — kiment Tavasszy úr a teremből. Ahol borszagú volt a levegő. — Azonnal, méltóságos uram, azonnal; előbb lerázzuk ezeknek a „beneši magyaroknak” a hazafiatlan ügyeit — mondta a bizottsági elnök, iratába nézett, és szólította következőt. — ...hogy hívják? Maga... maga, amint látom: tanító. Na, mondja a nevét, hogy egyeztessem ezzel az írással... — Kismezey József iskolaigazgató. — Tehát Kismezey József. „Y” nélkül, semmi más. — ...iskolaigazgató... — Maga vadja, mi volt eddig: számomra, maga Mezey, „y” nélkül. Minden egyéb lehetett. Minden egyéb volt... Padláson tartotta a magya zászlót... A cseh Himnuszt énekeltette... Röviden: maga is beneši magyar volt. Nem? — Nem. Magyar iskolaigazgató voltam. — Úgy, úgy voltam. És mit tud Horthyról? Nocsak, nocsak, mondja, mondja, nem eszem meg magát. Mit mond maga is, mint sok ilyen társa — Horthyról? Akár tréfásat is. Elfogadom.
