Irodalmi Szemle, 1997
1997/8-9 - Morvay Gyula: A múlt, Hallgatás (elbeszélések)
104 Morvay Gyula — Nem ismertem, nem ismertük őt... Tréfásan lovas tengerésznek hívták... Az elnök összecsapta iratait, Mezeyre nézett. — Elmehet... Keressen magának valamilyen munkahelyet. Az elnök a fiatalemberhez fordult — ...maga, kérem... igen, igen... A nagytiszteletű esperes úr szerint... miért tért át a felesége? — Az egyház elbocsátott volna, ha a feleségem nem tér át. — A katolikus egyház? — Az. — És... a nyomdai felirat? — Az iskolaigazgatóság rendelte meg, én vittem a nyomdába.-— És a gyászbeszéd? Hát ennyire le lehet, kérem, erkölcsileg süllyedni... Idegen, nekünk ellenséges állam fejét búcsúztatni — magyarul is? A városi tanács és a megyefőnök felkérésére tettem. Beszédemben kértem, sőt követeltem a magyar nemzetiségű lakosság önálló, szabad fejlődését. — Hm. Hm. Mondjuk... Elég, köszönöm. Egy hét múlva értesítjük. Sokára, de igazolták a fiatalembe (Rimaszombat, 1939) Hallgatás Nagyokat lépve jöttek az emberek az egyik ház elé, ahonnan eltemetik az iskolás kislányt. A szomszéd faluból is itt vannak a gyászolók, mert falujukban is voltak halálra gázolt iskolás gyermekek. A kis vegyeskereskedés ajtaját bezárta a kereskedő, s maga is odaállt az ajtók elé, megnézi a temetést. Maga is odaküldi gyászát: „szegény élhetett volna, az élet ne fiatalon, ne kezdetkor, virágzás előtt múljon el” — gondolta a kereskedő. A másik soron levő hentes és mészáros boltja nyitva maradt; maga a fehér vászonkötényes hentes az üzletben volt, de látva a sűrűsödő embercsoportot, kiment üzlete ajtaja elé. Észre se vette, hogy a szomszéd kutyája az ő esküdt haragosa, mert máris a lába alatt szaladgál, rövid kaffogásával hívja az érdekelt kutyákat, a hentes esküdt ellenségeit. Mert a fehér kötényen ott vannak a száradt húscafatok. A hentes a szelíd állatok gyilkosa, ezt ugatják a hentes szemébe. Az összejött férfiak félhangosan beszélgetnek. Vidám szó sehol, a termései, a gyerekekről, a megélhetésről van szó. Az asszonycsoport zsebkendőbe zokog. Megállnak egy szóra, de miről se ednak szólni, gondolkodni, mint erről a kis koporsóról. A sekrestyéből kijött ■"! plébános. Lába alá se nézett, csak azt karéjozta a szeme: hányán jöttek a temetésre, s igen-igen, fizetni kell-e ezért a túlontúl nagy emberi tragédiáért? Megoldatlan marad! benne ez a gondolat Mellette, jobban mondva majdnem a háta mögött ment az egyházfi.
