Irodalmi Szemle, 1997

1997/8-9 - KÖSZÖNTJÜK TURCZEL LAJOST - Fónod Zoltán: Évek mérlegen

60 Köszöntjük Turczel Lajost 80.szü!etésnapján

munista kultúrpolitika éberségét elaltató stilisztikai cselezésekre, manőverekre, amelyek egy mai, tájékozatlan, naiv olvasóban akár a megalkuvás látszatát is kelthetik.

• Milyennek tartod megjelent műveid', tudományos munkásságod kritikai visszhangját, mennyiben vagy elégedett vele?

— A könyveim, antológiáim kritikai visszhangja általában nagyon pozitív volt, de én örültem a jogos kifogásokat tartalmazó szemnyitó írásoknak is. Két ilyen esetet említek itt meg.

Mikor 1957-ben 60. születési évfordulója alkalmából először írtam terjedelmesebb méltatást Fábryról az Új Ifjúságba, ő azt levélben köszönte meg, s több tárgyi elírást és jellemzési túlzást helyreigazítva szenvedélyes hangon adott őszinte képet magáról: „Nyílegyenes út?! — kérdezte hevesen. -— Mennyi kétség, mennyi szomorúság, mennyi undor van ezen az úton. Hogy össze vagyok törve?! Hatezer könyv között ülök, mindent tudok, s mindeneket meg nem mondhatok... Tudom, hogy másképp írta volna meg a tanulmányát, és miért kellett az 1938 előtti Fábryt jobban kihangsúlyozni, hiszen az ifjúság ezt nem ismeri. De a vox humanát és hordozóját mégis jobban kellett volna kiemelni... Nem kritikát akarok írni, csak magamat jobban megmutatni annak a Turczel Lajosnak, aki engem tovább mutat, és aki azok egyike, akik megláttak engem. Talán egy más alkalommal fel fogja mutatni az igazi Fábryt; hogy legyen egyszer majd Fábry igaza’ is.”

A levelet olvasva óriási megtiszteltséget éreztem, hiszen az idézett sorokban Fábry azt fedte fel előttem, hogy írói tollát keserűen elviselt kény- szerűségek nehezítik. Szamizdatosan terjesztett memorandumát, A vádlott megszólalt már ismertem, de az akkor még valószínűleg készülőfélben lévő naplójáról sejtelmem sem volt. A levél nagyon erős erkölcsi tanúságot és irányultságot támasztott-ébresztett bennem.

Szalatnai Rezső 1966-ban írt kritikája az 1965-ben megjelent írás és szolgálat című könyvemről íródott. A benne található, s már igényesnek mondható kritikákat megbecsülő szeretettel és megértéssel elemezte, de a kötet élén álló irodalomtörténeti jellegű értekezést (A csehszlovákiai magyar irodalom fejlődési feltételei 1945 előtt és után) valósággal ízekre szedte. És teljesen igaza volt. A kritika megjelenésekor én már egy hatalmas kutatás vége felé jártam, s a Két kor mezsgyéjéül tervezgettem. Az inkriminált értekezést újraolvastam, s a kutatásoktól felgazdagodottan olyan kárörvendően néztem rá, mintha nem is az én toliamból származott volna. Szalatnai kritikai teljesítményét, a kiemelés és elutasítás természetes egymásmellettiségét a kritikusi őszinteség csodájának tartottam, s tanulságot vontam le ebből is.

• Értek-e hántások, mellőzések, s megbántottál-e oktalanul magokat? Hogyan viselted-viseled el a sérelmeket, s egyáltalán: hogyan fogadod a kritikát?

— Nagyobb hántások, mellőzések nem értek, de például az első könyvem (.írások mérlegen, 1958) megjelenése után zokon vettem azt, hogy a kiadóban néhány írásomból a tudtom nélkül sorokat húztak ki. Az 5-6 kihúzás közül itt