Irodalmi Szemle, 1997
1997/8-9 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT FÁBRY ZOLTÁN - Németh Zoltán: Egy elfelejtett íróm
46 Száz éve született FÁBRY ZOLTÁN Egy elfelejtett íróm Fábryról azt kell tudni, hogy a legnagyobb szlovákiai magyar író (vagy csehszlovákiai magyar). Mindegy. Fábry pedig nem is író. írni azt írt, de nem mintha szépprózát írna, irodalmat, hanem ilyen esszéket, tanulmányokat, olyan, mintha nem lenne irodalom, de azért mégis az. Azt szokták rá mondani, hogy határeset, olyan átmeneti műfaj, olyan se ide, se oda, sok ez az olyan. Olyan határeset. Fábry. Ha hiszik, ha nem, én a Fábry-összeset végigolvastam. Na, jó, nem mind, de azokban a vastag, fehér borítójú kötetekben megjelenteket. Szóval úgy 1985—86-ig. Akkor én még gimnazista voltam, olyan másodikos, vagy hogy 1985 vagy 86 volt, és készültünk a Fábry-versenyre, pontosabban készültem, mert a másik kettő le se... Begyűjtöttem a gyerekszobába a Fábry-összest, plusz ilyen Hazánk, Európát, Kúria, kvaterka, kultúrát, Ady meg Petőfi igazát (ja, ez nem az), ilyen Palackpostákat meg Stószi délelőttöket, aztán két hét alatt betermeltem, meg is nyertük a kerületit, de az országosra (Kassán) nem találtak tanárt, aki eljött volna velünk (300 km). Azért ez nem ment ilyen könnyen, szóval azt akarom mondani, hogy bizony a verseny előtti két-három éjszaka az igencsak szürreális volt, napi 500-1000 oldal, Fábry, jegyzetekkel, szétszórt füzetek a szőnyegen, mit tudom én, éjjelig, még álmomban is a korparancs ütötte- vágta a mocskos fasisztákat, meg a lövészárkokban ez a ruszki puska Fábry tarkóján, szóval nekem ez egy olyan megvilágosodás volt, hogy milyen jó ez a zsúfolt, barokkos olvasás, az ember egész éjjel csak virtuskodik (virtualizál), néha már úgy volt, hogy álmomban olyan Fábry-írásokat olvastam (ma is gyakran olvasok álmomban, és néha az a gyanúm, hogy olvasás közben abban a pillanatban én magam írom meg az olvasott szöveget vagy szövegrészletet), amelyeket én írtam, legalábbis másnap nem találtam a Fábry írásokban. Nem aludtam semmit, (nem éltem), csak mozgott bennem a szöveg. Aztán sokáig el akartam jutni Stószra, úgy szövegileg el volt képzelve az egész, valami nemesi épület vagy mi, nem messze a késgyár meg a fürdő, közben dombok, hegyek. Főleg fenyvesek, amelyeket Fábry tüdeje szív, közben a parasztok házai meg gyerekei, akiknek a muskátli közül az író cukorkát osztogat, baloldalt Illyés lábnyoma, jobbra egy kaszárnya, ahonnét Fábry ellenforradalmi tevékenységét figyelik, valami sövény mögül, az Ani zrno nazmar tábla alól. De azért eljutottam én Stószra, már az egyetemről, mentünk be busszal a hegyek közé, én meg tisztára le voltam döbbenve, mert azért nálunk, „nyugaton”, azért csak aszfaltutak voltak, ott meg, ha jól emlékszem (de lehet, hogy most valami erdélyi út ugrik be), ilyen kavics, sóder, aszfaltkeverék, de inkább sárút, mert szakadt az eső. Tényleg ott volt egy polgáriasuk ház, bementünk, rengeteg könyv meg újságok, főleg németek, de az egész falu is, ha jól
