Irodalmi Szemle, 1997

1997/8-9 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT FÁBRY ZOLTÁN - Gáli Ernő: Fábry Zoltán: a „felelő ember“

32

Száz éve született FÁBRY ZOLTÁN

világfolyamatokat fogott be. „Az antifasizmus világigényű műfaj” — szögezte le, majd hozzátette: „Az emberiség és emberség közös nevezőre hozott korműfaja a világháborúk századában ”

Közben Fábry nem rejti véka alá, hogy tisztában van az „ominózus »anti« szócska” tehertételével. Világosan látja, hogy pusztán valami ellen fellépni, nehézséget, kockázatot is rejt magában. A negativizmus veszélyét hordozza, a védekezésre szorultság hátrányát hozza magával. Éppen ezért nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a fasizmussal, az emberség tagadásával szembeni fellépés pozitív jelentésű ellenállás. Nem csupán tiltakozás valami ellen, hanem egyben határozott kiállás az emberiség, a civilizáció alapvető értékeinek védelmében.

Amikor I960 nyarán nyomdába küldtük Fábry Zoltán kéziratát, emlékezetem szerint, nem okozott nekünk különösebb gondot az a megállapítása, hogy 1945 után a heveny fasizmus letűnésével, az antfasizmus mostohagyerek, „csődtömeg” lett. Egyrészt a jelenséget — bizonyos vonatkozásokban — magunk is megéltük, másrészt a tények eme regisztrálásában érvet kerestünk és találtunk ama mozgósító felhíváshoz, hogy a neofasizmus megjelenése ismét szükségessé, nélkülözhetetlenné teszi a régi tiltakozás és ellenállás életre galvanizálását. Egyetértettünk Fábryval, hogy újra „a riasztás és toborzás” ideje jött el, hisz például az akkori bonni politika egyes köreiben a náci bűntettek elévülését hangoztatták és szorgalmazták. A szövegben semmi sem utalt arra, s a mai újraolvasás során sem találtam jelét annak, hogy az a bizonyos „csődtömeg” más üzenetet is közvetített volna. A sorok között sem bukkantam egyetlen olyan célzásra, amelyből arra lehetett vona következtetni, hogy a csődleletben egyéni tapasztalatok, keserű csalódások és kínkeserves konklúziók jutottak kifejezésre. Semmi sem mutatott arra, hogy Fábry Zoltán másfél évtizeddel e krédó megfogalmazása előtt megírta A vádlott megszólal című memorandumát (1946), és papírra vetette titkosított naplójegyzeteit. Az utóbbiak — mint ismeretes — csak halála után kaptak nyilvánosságot.

A vádlott megszólalban Fábry traumatizált tudattal és sebzett lélekkel tiltakozik az ellen, hogy a szlovákiai magyarságra a kollektív bűnösség Káin-bé- iyegét süssék, nyelvétől eltiltsák és szülőföldjéről elűzzék. Stószi magányából — de profundis — segélyért kiált, a szabad emberekhez, a béklyóitól megszabadult szellem képviselőihez apellál. Védőbeszédében — a felemelt fővel vaió, félelem nélküli járás jogát is követelve — a szlovenszkói magyarság és írástudói —- köztük az ő műveiben oly erőteljesen megnyilvánuló — fasiz- musellenességre hivatkozik. A felvidéki vox humanát idézi, s emlékeztet arra, hogy 1938-ban, a „német fasizmus árnyékában” ő Adyt mutatta fel, s arra szólított, hogy az embertelenségben is embernek kell maradni. Nem mdja, nem akarja a kollektív bűnhődés elvét és gyakorlatát elfogadni, s az antifasizmust megjelenítő szlovenszkói küldetés nevében nem vádlott, hanem tanú kíván lenni. „A fasizmus perében — írta — csak az antifasizmus lehet perdöntő érték. ”

Szenvedélyes protestálástól áthatott védőbeszédét, amely egy népcsoport