Irodalmi Szemle, 1997

1997/8-9 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT FÁBRY ZOLTÁN - Gáli Ernő: Fábry Zoltán: a „felelő ember“

Száz éve született FÁBRY ZOLTÁN

33

totális elítélésével annak egyöntetű antifasizmusát szembeállítva, apológiává változott, 1947-ben (Peéry Rezső és Szaiatnai Rezső segítségével) szlovák nyelvre fordították, majd számos cseh és szlovák értelmiségihez eljuttatták. Néhány kivételtől eltekintve (Laco Novomeský például tiltakozott a magyarságot sújtó egyetemleges diszkrimináció ellen) a visszhang elmaradt. Az írástudói felelőtlenség e baljós megnyilvánulásával szemben viszont Fábry, noha akciója, eredeti rendeltetését tekintve kudarcot vallott, a nemzetrészért érzett felelősség megszemélyesítőjeként lépett porondra. A megszólaló „vádlott” a nemzettudatnak, a sértett nemzeti önérzetnek adott hangot.

A felelő embernek — A vádlott megszólal bevezető sorainak tanúsága szerint — 1945 után elméleti síkon is szembesülnie kellett a felelősség és bűn kérdésével. Ez — a szerző szerint — a fasizmus vereségével egyértelműen tisztázódott. A bűn s a felelősség Hitlert és cinkosait terheli. Éppen ezért a szlovenszkói magyarság sommás elítélésével Benešék bűnbakot ültettek a vádlottak padjára.

* * *

Szembetűnő, hogy Fábry, aki — mondhatni — naprakész tájékozottsággal rendelkezett a nyugatnémet szellemi élet markáns fejleményéről, nem hivatkozik Kari Jaspersnek a „német vétket” boncolgató, a Fábry-féle memorandum megírásával szinte egy időben napvilágot látott tanulmányára {Die Schuldfrage, Verlag Lambert Schneider, Heidelberg & Artemis Verlag, Zürich 1946). Valószínű, hogy a háború utáni elszigeteltségben nem tudott a német filozófus elemzéséről, ám 1968-ban, amikor lehetősége nyílt, hogy a Stószi dé- lelőttök című kötetében végre nyilvánosságot biztosítson a több mint egy évtizeddel azelőtt csupán zárt körben forgalmazott „felebbezésének”, változatlanul mellőzte.

Pedig a jaspersi okfejtésben eszmei-erkölcsi szövetségesre találhatott volna. Segítségével elméletileg jobban aládúcolhatta, s ami fontosabb, árnyalhatta vona a kollektív bűnösséget elutasító álláspontját. Jaspers ugyanis abszurd eljárásnak tartotta, hogy egy egész népet vád alá helyezzenek, és igazságtalanságnak minősítette, ha összességében elítélik. Ugyanakkor nem hunyhatott, nem is hunyt szemet afölött, hogy a náci Németország robbantotta ki a II. világháborút, s kategorikusan önvizsálatra szólította minden honfitársát. Elfogadta, hogy létezik bizonyos erkölcsi felelősség, amely — természetesen egyénileg eltérő mértékben — a nemzet tagjait terheli, hisz a német társadalompolitikai és szellemi élet feltételei között alakultak ki a hitleri rendszer győzelmének a feltételei. Ilyen értelemben igenis van úgynevezett „német vétek”. Ennek vállalása azonban az egyéni lelkiismeret vallatását igényli. Külső tényezők ösztökélhetik ugyan, ám maga az önelemzés mindig az egyén feladata marad. Ha felelősséget vállalunk, elindítjuk belső átalakulásunkat, s ez a metamorfózis a múlt legyőzéséhez is vezet.

Karl Jaspers reflexióival, amelyeket Kari Barthnak a német vétket elemző,