Irodalmi Szemle, 1997
1997/1 - SZEMTŐL SZEMBEN - Beszélgetés Szigeti Lászlóval, a Kalligram Könyvkiadó igazgatójával
Beszélgetés Szigeti Lászlóval, a Kalligram Könyvkiadó igazgatójával könyv méltóságát vonjuk kétségbe, amikor pár oldalas helytörténeti kalauzainkat, különféle naptárainkat és kalendáriumainkat, fűzött vagy gemkapcsos szellem- és művelődéstörténeti, folklorisztikai és egyházi füzeteinket könyvként, s nem kiadványként jegyezzük? Nem mintha nagy lenne a különbség, csak éppen óriási. Miközben hangoztatjuk, hogy a szívünkben rend van, vajon nem önmagunkat és környezetünket csapjuk be, amikor a második, sőt a harmadik kiadásokat, és a több szlovákiai magyar szerző által előszeretettel praktizált újra- és újraválogatásainkat képesek vagyunk önfeledt elégedettséggel friss szellemi termékként kezelni? Vajon az a műhely, amelyben a vulgarizált permutációt a frissesség, az újdonság és eredetiség mércéjével mérik, szellemiségét tekintve miféle konstrukció? És ennek a belénk ivódott szemléleti konstrukciónak elsődlegesen szellemtörténeti, vagy elsődlegesen egzisztenciális eredetű a természetrajza?... Bulgakovnak él bennem egy halra vonatkoztatott zseniális jelzője: másodlagos frissesség ű. A szlovákiai magyar könyvek és kiadványok legtöbbje már megszületése pillanatában ilyen, ami a különféle szenvedéstörténetek pácaiban érleltetett öngettósító szemléletünknek tulajdonítható. Ez az öngettósító szemlélet következménye annak az 1918- tól játszódó folyamatnak, amelyben fétissé avattuk önmagunkat, fetisizáltuk kisebbségi sorsállapotunkat, szlovákiai magyarságunkat. A világon rengeteg kisebbség őrlődik az önsajnáltatás, vagyis a könnyebb ellenállás pszichikai mechanizmusában, vagyis hát nem vagyunk különleges eset, ezért természetesen nem is vádlóként vagy szemrehányóként, legfeljebb magányos tény- közlőként beszélek, aki azonban éberen ügyel arra, hogy döntéseivel elkerülje az általa valóságtényként kezelt fetisizálás csapdáit. A pszichopatológiai értelemben vett fetisizmus a kasztrációs félelemben, a kisebbségi fetisiz- mus pedig — a politikai nacionalizmus patológiájaként — az identitáscsonkolástól való félelemben gyökerezik. Egyetlen hatékony kezelésmód kínálkozik, a szüntelen és következetes kommunikáció a lehetséges vagy valós csonkolóval. Azaz nem az öngettósításban, hanem a permanens nyitottságban, a rendszeres kommunikációban az esély. Való igaz, hogy ezzel a megállapítással még mindig csak a kórmegállapításon belül toporgom, meglehetősen messze attól az alapkérdéstől, hogy mitől és a hogyan lehetnék nyitott, mivel és hogyan fokozhatnám kommunikációs készségemet?... Mivel és hogyan tehetném érthetőbbé identitásaim problémakörét?... Mitől és hogyan lehetnék teljes értékű partnere képzelt vagy valós csonkolóimnak?... De nem sorjáztatom naivabbnál naivabb, számomra mégis kulcsfontosságú kérdéseimet, amelyek arra szeretnének választ kapni, vajon a szlovákiai magyar könyvkiadásban milyen szemléleti módosulások révén legalizálhatnánk azt, ami belőle szuverén. Vagy szuverén lehetne... • Mitől szuverén egy könyvkiadó, illetve egy kisebbségi könyvkiadás? — A szuverenitás szó itt természetesen szellemi döntőképességünk metaforája. Olyan hatalom ez, amely az abszolút önrendelkezés, kizárólagosság és
