Irodalmi Szemle, 1997

1997/8-9 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT FÁBRY ZOLTÁN - Rácz Olivér: Fábry Zoltán Úrnak

16

Száz éve született FÁBRY ZOLTÁN

Utóbb megtudtam, hogy a drága Jánostól, a kedves, bolondos Ernőtől, a Simái családtól kezdve legalább kéttucatnyi hajdani barátodnál, jó ismerősödnél próbálták meg életrajzíróid, hű tisztelőid felkutatni a kéziratot. Ma sem tudom, végül honnan került elő. De már az első, sorozatos érdeklődések, faggatások, hitetlenkedések után az az érzésem támadt, Te magad hintegetted el óvatosan életed utolsó hónapjaiban a feltételezhető címeket, hogy kajánul elködösítsd, elmossad az igazi nyomot.

Volt rá okod. . j

Ma is emlékszem még arra a délutánra, amelyen végigböngésztem a kéziratot. Nyomban a legelején ilyen feljegyzésre bukkantam: „Tegnap óta a

....nap

ilap” (a lap nevét azért nem írom ki, mert utóbb tartalmas, színvonalas lappá fejlődött: még ma is megjelenik, de akkoriban még valóban harsány és elfogult nacionalizmustól bűzlő, hitvány nyomdatermék volt) „ezzel a hivalkodó, hangzatos alcímmel jelenik meg: Halál a fasizmusra! — Marhák, hát öngyilkosságot akartok elkövetni?!”

Nem tudom, akitől a kézirat végül is előkerült, cenzúrázta-e előzőleg az eredeti szöveget. Azt azonban tudom, hogy még életedben megjelent műveidből, cikkeidből „csakis a túlzottan magas oldalszám, sorszám miatt...” gyakran több tucatnyi sort, kéziratoldalt „húztak”. Azt sem tudom, ezeknek a soroknak, kéziratoldalaknak mi lett a sorsuk. De Te az elíziumi mezőkön minderre bizonyára már csak legyintesz.

Fotel és pléd nélkül.

Fotel és pléd nélkül, mint azon a bizonyos napon, amikor éppen csak megálltunk, fürdőbe menet, nyitott ablakod alatt, valószínűleg anekdotázva, már nem tudom, kiről, miről, de valamennyien harsányan nevettünk. És amikor, változatlanul nevetve, elbúcsúztunk, egyszerre láttam, hogy a főút felől egy motorkerékpár robog felénk, jól ismertem a tulajdonosát: irodalom szakos tanár volt, és neked odaadó, feltétlen tisztelőd. Útitársa is volt: fél kézzel még egyre a kerékpár vezetőjének a derekába kapaszkodott, a másik kezével a ve- rejtékes homlokát törölgette. Mint utóbb megtudtam, az is irodalom szakos tanár volt.

Amikor a motoros megpillantott, boldogan felkiáltott.

— Micsoda szerencse! Te biztosan meg tudod mondani, melyik a Fábry Zoltán háza?

— Előtte állsz — mondtam, és feléd intettem. — Ott könyököl éppen az ablakban.

De Te akkor már nem könyököltél az ablakban.

— Várjatok — mondtam a motorosnak. — Szólok neki.

Visszamentem a házba, be a szobába.

Fotel és pléd.

— Zoltán — mondtam za' artan —, két tisztelőd szeretne meglátogatni. Ki- rályhelmecről jöttek. Egyiküké névről valószínűleg ismered. Tolvaj Bertalan. Gyakran ír pedagógiai tárgyú fejtegetéseket, irodalmi méltatásokat. Rólad is írt már néhány szép cikket.