Irodalmi Szemle, 1997
1997/8-9 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT FÁBRY ZOLTÁN - Rácz Olivér: Fábry Zoltán Úrnak
Száz éve született FÁBRY ZOLTÁN 17 — Igen —- suttogtad rekedten, elmélázvc valósággal ijedten —, de tudod, hogy nagyon gyenge lábon állok... Fárasztanak, kimerítenek a látogatások. — Zoltán — kezdtem kérlelni a fotelt és a plédet —, megmondom nekik, hogy csak percekig maradjanak, nehogy kifárasszanak. De ha már ekkora utat megtettek a kedvedért, legalább tíz percre engedd be őket. Ebbe aztán beleegyeztél. — Jó. Tíz perc. De nem több! — szóltál utánam figyelmeztetően. Amik> bevezettem a két megilletődött látogatót, szótlanul biccentettél, és olyan erőtlenül nyújtottad feléjük a kezed, mintha vétenél a fotel és a pléd törvénye ellen. De így is láttam, hogy a kézszorításod erőteljes, kemény, férfias. Mint mindig. A tíz megszabott percre még odakint figyelmeztettem a két hálás jövevényt. Másnap, családi látogatásunk során megtudtam, hogy közel három óra hosszat társalogtatok, noha ők az engedélyezett tíz perc elteltével valóban felálltak. Csakhogy Te nem engedted el őket. Megkedvelted Tolvaj Bertit. (Azóta már ő is régen az elíziumi mezőkön sétál, s hihetően gyakran elbeszélgettek.) Fotel és pléd. Azt is másnap tudtam meg, hogy a látogatás hosszú ideje alatt, szokásod ellenére, jó néhányszor beíekortyintottál Tolvaj Berti saját termésű, kisüsti törkölypálinkájába, amellyel tisztelete jeléül kedveskedett neked. (Én is ittam hajdan abból a kisüstiből — Tolvaj Berci éveken át, minden újév napján beállított vele hozzám egy kis demizsonnyival —, s kérlek, ha akad egy szabad percetek, ott az elíziumi mezőkön most köszöntsetek rám egy poharat.) Mert látod, Zoltán, aki hajdan közel húszévnyi korkülönbségünk ellenére megengedted, hogy visszategezzelek, és Zoltánnak szólítsalak — most már én vagyok az idősebb... Te hetvenhárom éves voltál, amikor eltávoztál közülünk; én röpke hónapokon belül a nyolcvan felé közeledem. De azért ne szólíts bátyádnak, s miközben a kisüstis poharat rám köszöntitek, ajándékozz meg még egyszer azzal az ártatlan, gyermeki mosolyoddal. És engedd meg, hogy most én köszöntsem rád poharamat: valamennyiünket túléltél. Rácz Olivér (Rácz Olivér június végén még nem tudta, nem tudhatta, hogy mire levele megjelenik, ő maga is az Elízium „lakója” lesz. — Szerk.)
