Irodalmi Szemle, 1997

1997/8-9 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT FÁBRY ZOLTÁN - Rácz Olivér: Fábry Zoltán Úrnak

Száz éve született FÁBRY ZOLTÁN

13

Nagyon sok kedves halottamat. A legto ‘bjüket már hosszú, hosszú ideig, még a haláluk előtt, mély fájdalommal gyászoltam, mert tisztában voltam az elkerülhetetlennel.

Mindössze kettőre nem számítottam, s ezek közül az egyik Te voltál.

A másikról ne beszéljünk, mert ez annyira ..zemélyes sebem, hogy csak én vájkálhatok benne.

Valahogy úgy, mint amikor egyszer — akkoriban éppen a fasizmus évei alatt tiv ban írt s csak közel két évtizeddel később megjelent írásaidat méltattam valamelyik folyóiratban —, ez okozhatta, hogy meggondolatlanul kicsúszott a számon a kérdés:

— Mondd, Zoltán, honnan merítettél annyi erőt, hogy kibírtad Ilavát?

Rám pillantottál, mosolytalanul, valósággal vádló pillantással, és szárazon

mindössze ennyit mondtál:

— Erről nem beszélgetünk. Vannak dolgok, amelyeket az ember csak önmagában szedhet szét, rakosgathat össze.

Igazad volt.

Soha, egyetlen, merő, kivételes vakvéletlen folytán életben maradt barátomtól, hajdani osztálytársamtól, osztálytársnőmtől sem kérdeztem meg, hogyan sikerült túlélnie Dachaut, Auschwitzot, Buchenwaldot, Majdánkát. A fájdalomnak van egy olyan felsőfoka, amely csak, valahol nagyon mélyen, bent sajoghat: kimondva elviselhetetlen.

Pedig olykor-olykor akadtak az életemben nehéz dolgok, súlyos döntések, amelyekről beszélni kellett. Például az, amin akkoriban olyan hosszan és olyan keservesen tépelődtem.

Aztán ott ültem nálad, szemben a foteleddel.

— Zoltán — mondtam minden bevezetés nélkül —, azt akarják, hogy lépjek be a pártba.

— Ki akarja?

— Hát például — mondtam kínomban is mosolyogva — az a kanonok, mellesleg jó barátom; te is ismered és becsülöd, aki pillanatnyilag a római katolikus hittant tanítja az iskolámban. Azt mondja, veszélyesnek tartja, hogy a városban egyetlen olyan iskola van, amelynek az igazgatója nem párttag, és ez pontosan a magyar középiskola.

— Van benne valami — mondtad eltűnődve. — Hát akkor lépj be. Én is voltam valaha néhány hónapig párttag — mondtad kedvtelve.

— Amikor megváiasztattad magad polgármesternek, hogy hivatalosan tiltakozhass a fasizmus ellen, és hivatalosan védelmedbe vehesd a fasizmus üldözöttjeit. Ma már minden iskolás gyerek tudja.

— Aha... Vagyis — lépj be. De engem továbbra se szólíts elvtársnak.

— Pedig milyen jól hangzana...

Erre megajándékoztál ritka, de annál lendületesebb trágár jókívánságaid egyikévei.

— Tudod, volt idő, amikor szívesen és lelkesen vállaltam volna — mondtad később. — De ma már nem, ma már nem! Látod, mivé züllesztették mocs-