Irodalmi Szemle, 1997
1997/1 - SZEMTŐL SZEMBEN - Beszélgetés Szigeti Lászlóval, a Kalligram Könyvkiadó igazgatójával
Beszélgetés Szigeti Lászlóval, a Kalligram Könyvkiadó igazgatójával rossal folytatott párbeszédemet, úgy döntöttünk, életre hívjuk a Kalligram Könyvkiadót... Ez volt a pillanatban felismert folytatás, a véletlenben a következetesség... Évekig nem kértem semmit Sorostól, mígnem egyik New York-i utamon úgy döntöttem, alapítvány-birodalmi központjának portáján hagyok vagy ötven Kalligram-könyvet egy levélke kíséretében. Másnap már a lakásán ültem; kint, a Centrál Park fölött, féktelen szél- és hókavarg; bent hihetetlen emberi melegség és nyugalom, mert Soros létezésbölcseletének tartópillére a pozitív teljesítményen alapuló filantropia. A kérdésedben megfogalmazott berobbanás a könyvesek világába végső soron egy vereségnek tulajdonítható, tengernyi belső, néma sírásnak, annak a férfias princípiumnak, amely megedz, s amely, ha türelmes vagy, a szerencse égövébe sodorhat mindenestül. Boldog vagyok, hogy ilyen szerencsésen alakult a sorsom, hogy magánemberi és kiadói liberalizmusom nem holmi pártállásra, hanem arra a szellemi attitűdre összpontosít, amelynek egyetlen sarkköve az emberi vélemény jogának és szabadságának hangsúlyozása. Ma már elképzelni sem tudom, hogyan vezethetnék egy olyan kiadót, amelyet oly erős kötelékek fűznek egy párthoz, mint a Nap Kiadót a Magyar Polgári Párthoz, a Madách- Posoniumot az Együttéléshez, vagy a Lilium Auromot a cserkészvilág ideológiájához. A Kalligramot mindenekfölött a szépirodalomhoz, a társadalomtudományi diszciplínákhoz s ezek ernyőjeként a polgári értékrendhez fűzik érzékelhető kötelékek. Szerintem egy magát a demokrácia feltétlen hívének mondó közösségnek tudnia kellene — legyen az párt vagy bármilyen más, a hatalom aurájában és aurájából élő intézmény --, hogy a művészeteknek és közvetítőiknek teljes, azaz jogilag is egyértelmű pártatlanságra van szükségük, különben a kultúra elsekélyesedik. • Mennyiben tekinthető kisebbségi kiadónak a Kalligram? — Kezdem megszokni ezt a mindig ugyanabból az irányból elhangzó kérdést. Mit mondjak? Én nem akartam szlovákiai magyarnak születni. Kisebbségi billogot sem akartam magamra, de már megszületésem óta hordom. Bálint és Gergely fiam is, akik pedig semmiről sem tehetnek, hiszen az ember nem vonható felelősségre azért, mert megszületett. Pedig ha ide születik, Szlovákiába magyarként, alighogy túljutott a szülőcsatorna ovális kijáratán, olyan mentális és történelmi felelősségrevonások rendszerében találja magát, amely azt sugallja, hogy ebben a térségben, amelynek Közép-Európa a neve, az etikai alapelvek tartós működésképtelenségére kell berendezkednie... Ha azonban belegondolok, előbbi mondataim még számomra is úgy hangzanak, mintha valamilyen vád ellen védekeznének. Pedig semmi kétség, hogy nem vádolok, és te sem vádolsz, miként az is nyilvánvaló, hogy nem a semmiből pottyant ide a kérdésed... A válaszom? A válaszom lényegében a szimmetria láthatatlan ereje és rendelkezése... Mert amit kérdésedre felelni tudok, azzal mintha vádaskodnék, holott csak egyik kedvenc történelmi, illetve eszmetörténeti magánikonográfiámat skiccelem eléd... Nézd, a közép-európai országok kivétel
