Irodalmi Szemle, 1997
1997/6-7 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Bugár Árpád: Talamon Alfonz: Az utolsó író memoárja
KÖNYVRŐL KÖNYVRE szomorúsága végig ott van az erőltetett vidámság átlátszó leple alatt. Az Elbi- tangolt emlékek a gyerekkori emlékek történeti képéből a világtörténelemmé kibővített kollektív és kifordított emlékekig viszi az olvasót. Zsénagylajoshajnalodásában arra gondol a költő, hogy felrúgja a nyelvtant (mert szereti a gépírókisasszonyokat), így szóközök nélkül, enjambement-ok- kal sűrűn teletűzdelve ömlesztett szöveget közöl, nem ömlesztett, de szerkesztett (intertextuálisan is: érzékenyen, a szöveg szerves részeként beiktatott idézetekkel) gondolatok szelíden mosolyogtató iróniájával (elhatároztamho- gyí / rokegyope / rettetés / belépek.amagyarok.világszövetségé / be ... hajhajde- meg / gaz / dagodik.zsénagylajos). Kár, hogy nem önálló verseskötetben látjuk őket...bár, azt hiszem, ez sem Zs. Nagyon múlik, mint azt megtudhatjuk költőink nyomorúságára utaló mélységesen keserű mondataiból a kötet végén található interjúkból: „Mennyivel szebb lenne most, ha lenne elég ital, ba lenne elég pénz rá! Csak. ennyi pénz kell nekem! Iszonyúan igénytelen vagyok....Csak. annyi pénz, hogy meg ne halljak éhen meg itlan”. Drága Zs. Nagy Lajos, ugyanazt panaszolja csak, mint Hajnóczy Péter, mint József Attila, akiket ma is ugyanúgy tennének tönkre az emberek, a mindenki iránt teljesen közömbösek, mint annak idején. Remélem, kerül még annyi szeretet, hogy pénz is kerüljön, s amellett, hogy „sokáig húzza még” Zsénagyúr, kerül jobb kötetre való is... Matns Mónika Talamon Alfonz: Az utolsó író memoárja Talamon Alfonz a szlovákiai (csehszlovákiai) magyar irodalom legfiatalabb generációjának egyik tehetséges alkotója volt. Korai halála sajnos megakadályozta abban, hogy ez a tehetség művek sorozatában teljesedjen ki. Az életében megjelent három saját kötet — A képzelet szertartásai, Gályák Imbrium tengerén, Egy álomkereső utazásai — , valamint antológiákba bekerült novellái és hátrahagyott művei most már az életmű egészét jelentik. Ez a „kis” életmű a minőség próbáját azonban kiállja, nemcsak a szlovákiai, hanem az egyetemes magyar prózairodalomban is helyet kér magának. A képzelet szertartásai című első saját kötete a Madách Kiadó Főnix-füzetek sorozatában jelent meg, 1988-ban. A hat novellát tartalmazó kötet legelső darabjáról, Az utolsó író memoárja címűről szeretnék néhány szót ejteni. A fülszövegben olvasható Talamonról, hogy „azoknak, a kevés számú íróinknak. a táborát gyarapítja, akik. nem elégszenek meg egy történet elbeszélésével, hanem az írásaikban ábrázolt tárgyi világot reflektálni is képesek., s írói világukat megpróbálják, kitágítani a gondolatiság és a mítosz irányába”. A „mítosz irányába való kitágítás” tanúi lehetünk Az utolsó író memoárjában is. A mítoszteremtés — a képzeletnek valóságként való ábrázolása — az egész novella meghatározó elve. Az időkezelés sajátosságával éri ezt el Talamon: a történet jelene valójában múlt, az elbeszélő visszaemlékezéseit olvas
