Irodalmi Szemle, 1997
1997/1 - SZEMTŐL SZEMBEN - Beszélgetés Szigeti Lászlóval, a Kalligram Könyvkiadó igazgatójával
Beszélgetés Szigeti Lászlóval, a Kalligram Könyvkiadó igazgatójával műnk. És döntöttem: történjék bármi, csak azért is a Nap-ból gyurmázom ki azt a pártfüggetlen kiadói formációt, amely elevenen élt elképzeléseimben! Még ma is azt hiszem, így is lett volna, ha egy este nem hív fel dunaszerda- helyi lakásomon Soros György, s nem kér arra, ha módomban áll, másnap menjek fel Prágába, ő is oda repül. Tőle tudtam meg, előző nap Budán három Nap-beli úriember, Balla Kálmán, Barak László és Keszeli Ferenc beszámoltak sötét ügyleteimről\ s noha Soros nem titkosszolgálat, nála nem lehet feljelenteni, olyanokat hallhatott rólam, amelyek feltehetően kimerítették volna a büntető törvénykönyv némely paragrafusát. Kértem, közölje, mivel vádolnak a három úriemberek, de nem volt hajlandó részletezni. Ehelyett azt ajánlotta, hagyjam ott őket, s nála se jelentkezzem. Nem is jelentkeztem egy ideig. • Akkor minek köszönhető, hogy több könyvetekben olvasható: Megjelent a Soros Alapítvány, illetve az Open Society támogatásával? — Mert az ember megsemmisíthető, az igazság azonban soha. Megbocsátó- nak és türelmesnek kell lenni, s csak azt tenni, amit a lelkiismeret diktál. Annak azonban, hogy a három úriember beszámolója nyomán Soros penitenciába kényszerített, a Kalligrammal szellemi és mennyiségi teljesítményben rokon magyarországi könyvkiadók között feltehetően mi vagyunk az egyetlen, amely létezése első három esztendejét a Soros Alapítvány támogatása nélkül küzdötte végig, s állt talpra úgy, hogy szlovákiai magyar berkekben az áskálódások szennyvizei fröccsentek rá minden oldalról. E három jóakaróm elképzelni sem tudja, mekkora hálával tartozom nekik. Elgáncsoltak, hogy győzhessek, noha a győzelemnek még a lehetősége sem érinthet meg, mert már nem érinthet, ugyanis már nem hiszek a kisikoltatható szavakra épült győzelmekben. Ezt meghagyom másoknak. Az én győzelmem az lesz, amikor végleg eggyé olvadok a dolgokkal, amikor elérzékenyülésem forrására tekintve elillanok és semmivé leszek, mint a pillanat, és valamennyi reszkető kép elcsitul. A szívemben rend, de tudom, hogy ez nem elég. Negyven és ötven között az élet megtaníttatta velem, hogy nincsen győzelem, csak tennivaló van, aprócska helytállások, odafigyelés, s hogy a bennem és embertársaimban tanyázó démonok kurjangatásától nincs miért félnem. Obszcén vihogásuk belezuhan a megbocsátás szakadékába, de — mert önnön létem korpuszában, ha úgy tetszik, semmiségem univerzumába zártan nincs miért nem szeretnem e három költőt — a szeretettel teli megbocsájtás, és nem a feledés szakadékába. Bennem ugyanis hiteltelen az a keresztény megbocsájtá- selmélet, amely a megbocsátás kiteljesedését a feledésben vélelmezi. Ez a részleges amnéziát ajánló, hogy azt ne mondjam, szentesítő megbocsátáselmélet azon innen, hogy képmutatás-gyanús, genezise Auschwitznek. A zsidó megbocsát, de nem feled, mert az európai pogromok tökélyre emelője, a legkegyetlenebb nacionalizmus, azaz a nemzetiszocialisták fasizmusa génjeibe égette, hogy feledni vétek. Ennyiben én is zsidó vagyok... Prágából Farnbauer Gábor pozsonyi lakására siettem, s miután szóról szóra elmondtam neki a So-
