Irodalmi Szemle, 1997
1997/6-7 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Németh Zoltán: Élmények és értelmezések
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Élmények és értelmezések Széles Klára: Közelebb a remekműhöz Érdemes vizsgálni azokat az összefüggéseket, premisszákat, amelyek egy világkép, egy interpretáció kialakításához vezetnek — különösen alkalmas erre egy olyan „Bevezetés” (a módszerbe?), amellyel Széles Klára látja el írásait, s amelyek valószínűleg előértelmezni próbálják — retrospektív álláspontból — saját interpretációit. A legkülönbözőbb iskolák műelemzéseinek — akaratlanul közös jegye az a filozófiai alapállás, amely az „egyetlen igazságra” vezeti vissza a világ értelmezhetőségét. Ráadásul belső szabályszerűségeik révén — , de miért kellene elfedni az elméletek sokszínűségét és az egymásnak ellentmondó véleményeket? — ezzel éppen a vita lehetőségét küszöböljük ki a hamis egység látszatával. Ezek az „akaratlanul közös jegyek” és a „nem látható, alapvető összefüggések” (nagyszerűen lehetne bemutatni a bipoláris gondolkodás csődjét, ill. a rejtett értékmanipulációkat: manifeszt — rejtett, külső-belső, látható-láthatatlan), ahol a párok második tagja hordozza az „igazibb”, „valódibb” jelentést, míg az első tag a felületes(ebb), az értéktelen szinonimája. Az ezt megelőző mondat úgy hangzik, mintha az értelmezés, az interpretáció „célja” kizárólag az lenne, hogy egyes történeti korszakok kihűlt, megmerevedett kánonjait melegítse fel az új interpretációs módszerek spirituszlángján. Mintha a kánonkövetés lenne az értelmezés fő célja — „érveket” kell találnunk egy- egy mű esztétikai értékeléséhez. Na de, ha minden különböző interpretációnak akaratlanul is közös jegyei vannak, akkor vajon minek kell „újrafelfedezni irodalmi értékeinket”, ha úgyis „belső szabályszerűségük révén” ugyanazokat a közös jegyeket, értékeket fedezik fel. Széles Klára értelmezése így egy fejlődésellenes, vitaképtelen filozófiai alapvetésből indul ki. De akkor mi az, ami inspirálja az interpretációt? Széles Klára válasza, hogy bebizonyítsuk ugyanazon műnek értékes voltát, melyeket az előző s az azt megelőző korszak is értékesnek tartott. S mindegy, mely módszer által, hisz úgyis a felé az „egyetlen jelentés” felé viszi majd el az interpretátort. Kicsit dogmatikus ez a közelítés, kicsit nagyon jelszóródás- és egyéniségellenes, ami persze nem baj, csak megállapítás. Vajon tényleg minden értelmezés ugyanazt a választ hívja elő a műalkotás problematizálása során? Vajon tényleg léteznek „tudattalan” struktúrák, amelyek akarati tényezők „fölött” állnak, s hiába is próbálkoznék, véleményem csak vitapartnerem véleményének megerősítése lenne, s végső konklúziónk (mert van ilyen, lásd az „irodalmi értékek”, „esztétikai lényeg” kifejezéseket) valójában majd egybecseng? Széles Klára koncepciója belső ellentmondást hordoz: ha úgyis közös megállapításra jutnak az interpretációk, vajon miért jönnek létre különböző interpretációs iskolák? Ha úgyis közös megállapításra jutunk, vajon miért kell időről időre ugyanazt az esztétikai lényeget bizonyítanunk a mű létrehozásának pillanatától (az irodalmi művek temporalitását figyelmen kívül hagyva)?
