Irodalmi Szemle, 1997
1997/6-7 - NYELV ÉS LÉLEK - Kiss Jenő: Változó társadalom — változó nyelv
Változó társadalom — változó nyelv szemben, s ennek következménye a kisebbségi nyelvek nagyobb fokú sérülékenysége. A sérülékenységet növeli, hogy a kisebbségiek kétnyelvűsége egyoldalú kétnyelvűség. Az államnyelvi többség ugyanis nem tanulja meg, nem beszéli a kisebbség nyelvét, az információáramlás tehát egyirányú: a többségtől halad a kisebbség felé. A nyelvi töredezés következtében először a nyelvi etikett, a stílusárnyalatok kifejezési lehetősége sérül. Sorrendben a következő a szavak értelmezésében jelentkező ingadozás. Majd a nyelvtani szerkezetek előfordulási gyakoriságának a módosulása, fölösleges idegen szavak elszaporodása, kiejtési, hanglejtési idegenszerűségek gyakorivá válása, valamint a tükörfordításos szerkezetek, frazeológiák elszaporodása következik. A második nyelv (az államnyelv) hatása egy bizonyos ponton túl már az anyanyelv destabilizálásával fenyeget. A nem láttam az autó, találkoztam téged, férjhez megy valaki után, engem hívnak Pál, kívánok egy boldog új évet stb. példák szemléltetik ezt. Az említett példákkal kifejezett strukturális nyelvvesztést újabban a következő találó kiejezésekkel is szoktuk jelölni: „anyanyelvi ellehetetlenülés”, „csángósodás”, „nyelvi elsivatagosodás”. A kiegyensúlyozott kétnyelvűség állapotának fenntartása a kisebbségiek részéről több-kevesebb, olykor igen nagy áldozatot követel. Különösen akkor, ha az állam intoleráns nyelvi politikát követ. 5. A leggyakrabban hallható megfogalmazás szerint a nyelv kommunikációs eszköz. Ez igaz, de csak féligazság. A nyelv sokkal több. Eszköze a környezet, a világ birtokbavételének is. Egy vélemény szerint akkor veszünk igazán birtokunkba valamit, ha nyelvileg is ki tudjuk fejezni, ha néven tudjuk nevezni. Gondoljunk a kisgyerekekre. Amikor Mi az? kérdésünkre válaszolva megnevezzük a tudakolt tárgyat, jelenséget (az autó, paci, villám), megnyugodnak. De emlékezetünkbe idézhetjük Fábry Zoltán szavait is: „Nyelv, megnevezés, megjelölés nélkül az élet negatív lemez; pozitív nevezőre a nyelv, a gondolat hozza” (Vigyázó szemmel). Az ember mentális fejlődése a nyelvhez kötődik, ezért alapvetően fontos, hogy a nyelvi szocializáció (társadalmasulás) lehetőleg zökkenőmentes legyen, s hogy anyanyelvi kibontakozása elé ne gördítsenek akadályokat. S ezzel már a nyelvnek egy újabb szerepkörét érintjük: a nyelv politikum is. A politika a nyelvet is eszközévé teheti, sőt teszi, amikor például nem engedi vagy korlátozza adminisztratív és egyéb eszközökkel a kisebbségi anyanyelvi iskolai oktatást a részben már idézett intoleráns elv (akié az ország, azé az iskola, a nyelv, a név — stb.) alapján. Nem véletlen, hogy kisebbségi körülmények között születtek az ilyenféle sorok, mint „Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát” (Reményik Sándor) és „Engedjétek hozzám jönni a szavakat” (Sütő András). De menjünk tovább: a nyelv kultúrateremtő és -hordozó, művészi kifejezőeszköz, esztétikum hordozója is (tessék az irodalomra gondolni). S mindezeken túl a közösséghez tartozásnak, az együvétartozásnak a szimbóluma, legnyilvánvalóbb jele (Európa e részén bizonyosan), tehát identitásőrző és — kifejező is. Fogalmazhatunk
