Irodalmi Szemle, 1997
1997/1 - SZEMTŐL SZEMBEN - Beszélgetés Szigeti Lászlóval, a Kalligram Könyvkiadó igazgatójával
Beszélgetés Szigeti Lászlóval, a Kalligram Könyvkiadó igazgatójával rendkívül estélyteiinek tűnik az ember pályája, mert még hatalmas karrier vélelmezhető számára. • Az országot irányító mozgalom egyik kulcsembere voltál. Egy ilyen poszt sokakat megrészegített volna, te pedig simán otthagytad. Törvényszerű, hogy távozásod zavart okozott. — Pedig lemondásomig jónéhányszor elismételtem, hogy kiszállok, de valahogy senki sem akarta elhinni. Nem vagyok nagy élet-tervező, de már 1989 forradalmi napjaiban ráéreztem, mit fogok majd később csinálni. Majdani civil cselekvésem térképén az első rajzolat akkor készült, amikor a konvent egyik vezetőjeként jómagam és Miloš Žiak szlovák író a még kommunista művelődési minisztériumban, néphatalmi pozíciónk révén, regisztráltattuk a Verejnosť illetve a Nap című lapot. A kommunista miniszterhelyettes, egyébként ukrán nemzetiségű, falfehéren bár, de kötelességének érezte közölni velünk, hogy ezért a parancsunkért még börtönbe is kerülhetünk. Bajba Ön kerülhet, ha nem regisztrálja a lapot, mondtam neki. Az engedélyezés mechanizmusa sokkal bonyolultabb, pártközponti határozat kell hozzá, és sok egyéb, mondta zavarodottan. Mi nem engedélyeztetni, hanem regisztráltatni jöttünk, s hozzátettem, fogjon egy irkát, írja rá: Zoznam registrovaných periodických publikácií (Regisztrált lapok jegyzéke), és 1989/1-es számmal jegyezze be a Verejnosť-ot, 1989/2-es számmal pedig a Nap-ot, a regisztrálás tényéről pedig adjon egy bélyegzővel ellátott dokumentumot. Tudnillik mi jogállamot szeretnénk, rendet, közöltük vele. Még bátortalanul megjegyezte, hogy akkor talán csak a Verejnosť-ot, mire Miloš Žiak eléggé haragosan megjegyezte, a Nap-ot is. Miután kezünkben volt a dokumentum, megvigasztaltuk, legyen büszke, hogy jelen lehetett a szlovákiai szabad sajtó beindításánál. Távoztunk- ban azt mondtam Miloš Žiaknak, ha véget ér ez a zűrzavar, a Nap-ba szeretnék visszahúzódni. Feltehetően már akkor érezhettem, hogy a hatalom részesének lenni számomra olyan, mintha egy túlméretezett művégtaggal néhanapján az ország szívében, nagyobb gyakorisággal az ország végbelében turkálnék. Ma sem érzek elhivatottságot arra, hogy parlamenti képviselőként, magas rangú állami beosztottként, vagy bármelyik párt szolgájaként éljek. New York-ból hazajövet gyanú és megvetés fogadott munkahelyemen, a Nap-nál, amelynek nemcsak bejegyeztetője, a szülőatyja is én voltam, s amelynek akkor, ha jól emlékszem, Barak László éppen a fő- vagy a helyettes főszerkesztője. Barak komiszári magabiztossággal közölte velem, hogy ebben az országban soha nem rúgok labdába, mert az FMK vezetése nem akarja, hogy labdába rúgjak. A lap főmunkatársával, Keszelivel felváltva fújták, hogy senkiházi mocsok, erkölcsi hulla vagyok, és ki leszek nyírva. Őzsutaként állhattam előttük, a könyörtelen orvvadászok előtt, s csak arra összpontosíthattam, hogy föltámadjak könnyű ájulásomból. Szerencsére megjelent előttem Hrabal, a drága Bohuš, aki oly sokszor biztatott, hogy ne féljek a vereségektől. Higyje el, Szigeti úr, a győzelem a mi vereségünk, a vereség a mi győzel-
