Irodalmi Szemle, 1997
1997/6-7 - FÓRUM - Szarka László: A lakosságcsere kérdése a párizsi békekonferencián
FÓRUM sa és a lakosság áttelepítése szorosan összefügg, mivel közvetlen hatással van az illető állam életlehetőségeire és boldogulására”. Ez utóbbi kitétel és a békekonferencia háttértágyalásaink számtalan dokumentuma azt mutatja, hogy az amerikai delegáció az angolokkal együtt nem adta fel véglegesen a határkiígazítással egybekötött korlátozott és önkéntes népcsere eredeti koncepcióját. (Fülöp Mihály idézi könyvében, hogy Bevin angol külügyminiszter Byrnes amerikai külügyminiszterhez intézett június 7-i levelében a csehszlovák—magyar határ módosításának lehetőségét már nem tekintette lehetségesnek.) Az egyre nyilvánvalóbb szovjet—csehszlovák össz- játék, a csehszlovákiai kommunista párt választási győzelme és a szovjetek most már a formákra is alig adó kelet-európai berendezkedése viszont egyre inkább ingerültté és harciassá tette az amerikai és angol delegációkat. Az egyoldalú transzfer ügyét a magyar békeszerződésben az új-zélandi delegáció által előterjesztett kompromisszumos javaslat elfogadásával elnapolták. Eszerint Magyarország kötelezte magát új tárgyalások folytatására Csehszlovákiával abból a célból, hogy „rendezzék azoknak a Csehszlovákiában lakóhellyel bíró magyar etnikai eredetű lakosoknak az ügyét, akiket a lakosságcsere tárgyában 1946. február 27-én kelt egyezmény rendelkezései értelmében nem fognak Magyarországra áttelepíteni". Abban az esetben, ha a jelen szerződés életbelépésétől számított hat hónapon belül nem jön létre megegyezés, Csehszlovákiának jogában lesz ezt a kérdést a Külügyminiszterek Tanácsa elé terjeszteni és végleges elérése érdekében a Tanács segítségét kérni. Összegezzük a párizsi békekonferencia csehszlovákiai magyarság további sorsáról döntő, úgynevezett transzfer-vitát! Minden fenntartásuk elenére a nyugati államok is elismerték Csehszlovákia jogát arra, hogy területén a kisebbségi kérdés végleges elintézésével tiszta szláv nemzetállamot hozzon létre. (E tekintetben különösen Steinhard prágai amerikai nagykövet bizonyult igen aktívnak. Jórészt Schoenfeld budapesti amerikai nagykövet erőteljes fellépésének köszönhető, hogy az Egyesült Államok a párizsi békekonferencia előtti periódusban nem járult hozzá olyan háromhatalmi ultimátum kidolgozásához, amely a magyar kisebbségnek a csehszlovák fél által követelt és a Szovjetunió által már 1946 júniusában elfogadott és támogatott egyoldalú kitelepítését kényszerítette volna rá Magyarországra.) A csehszlovák igény erőteljes szovjet támogatásával szemben az amerikaiak — jórészt a kelet-közép-európai németek tömeges telepítése során tapasztalt embertelenségek hatására — a népcsoportnak szülőhelyük elhagyására kényszerítését a maguk részéről többé nem kívánták támogatni. A csehszlovák külpolitika a párizsi békeszerződés aláírása után felismerte, hogy az éppen beinduló lakosságcserével párhuzamosan nem lenne túlzottan szerencsés a békeszerződésben előírt kétoldalú tárgyalások során egy másfajta megoldás alapjait kidolgozni. Ráadásul Masarykék pontosan tudták, hogy a nyugati hatalmak egyre inkább hajlanak a területi megoldásokkal kombinált
