Irodalmi Szemle, 1997
1997/6-7 - FÓRUM - Szarka László: A lakosságcsere kérdése a párizsi békekonferencián
népességcsere alternatívája felé, amelyet viszont Kárpátalja leadása, a nyomasztó agrárkérdés megoldatlansága miatt mind Prágában, mind pedig Pozsonyban teljes mértékben kizártnak tartottak. így vált a „népet földdel együtt” elv fontos preventív politikai ellenszerré. Hiszen bármily csekély realitása is volt az egyoldalú transzfer követelésével szemben a magyar diplomácia ellenkövetelésének, az amerikai, angol támogatás megtette a maga hatását. Amennyiben a békekonferencián a lakosságcserével, illetve az annak folytatásaként elképzelt egyoldalú transzfer igényével foglalkozó amerikai, angol megnyilatkozásokat figyelmesebben elemezzük, bizonyos értelemben pontosítani lehet az amerikai—angol állásponttal kapcsolatos korábbi értékeléseket. Mind Byrnes amerikai, mind pedig Bevin angol külügyminiszter, de a csehszlovák módosító javaslattal foglalkozó albizottság más amerikai, ausztrál, új- zélandi és angol delegátusai is annak hangoztatásával javasolták a kérdést kétoldalú csehszlovák—magyar tárgyalásokon megoldani, hogy a magyar delegáció által szorgalmazott „népet földdel” elvet támogatták és jelezték, a kitelepítést, illetve a határkérdést egymástól nem elválasztható problémának tekintik. A szlovákiai magyarság szülőföldjén való megmaradásáról az amerikai, angol, ausztrál és új-zélandi delegációk elutasító magatartása, illetve végső soron az amerikai vétó döntött, azaz megakadályozta, hogy a Jan Masaryk és Vladimír Clementis vezette csehszlovák békedelegáció legfontosabb követeléseként előterjesztett úgynevezett transzferjavaslat bekerüljön a magyar békeszerződésbe, ami azt jelentette volna, hogy az 1946. február 27-i lakosság- csere-egyezmény keretén felül további 200 ezer szlovákiai magyart telepítettek volna egyoldalúan Magyarországra. A Szovjetunió ezzel szemben mint a térséget rögtön a világháború befejezését követően saját befolyási övezeteként kezelő győztes nagyhatalom, nem egyszerűen csak támogatta a Benešék és Gottwaldék által szláv nemzetállamként elképzelt Csehszlovákia kisebbségtelenítését, hanem mindent elkövetett annak érdekében hogy Magyarországot is rákényszerítse a kitelepítendő szlovákiai magyarok befogadására. Ami pedig a lakosságcsere-egyezmény korabeli külpolitikai, nagyhatalmi megítélésére vonatkozó kérdést illeti, a fentiekben vázoltak alapján is érzékelhető talán, hogy az 1946. február 27-i egyezmény nélkül a párizsi béke- konferencián a magyar békedelegáció sokkal nehezebb helyzetben, valószínűleg sokkal kisebb sikerrel szállhatott volna szembe a kisebbségektől megszabadulni akaró csehszlovák nemzetállami ambíciókkal. Amint azt a magyar országgyűlés külügyi költségvetési vitájában 1947. március 20-án Padányi Gulyás Béla kisgazdapárti politikus találóan megfogalmazta: „ha annak idején ezt a sokat támadott csehszlovákiai lakosságcsere-szerződést előzőleg a magyar kormányzat nem kötötte volna meg, bajosan lett volna meg a védekezése a magyar delegációnak azzal szemben, hogy a magyarság erőszakos kitelepítése kötelező erővel bekerüljön a magyar békeszerződésbe”.
