Irodalmi Szemle, 1997
1997/1 - SZEMTŐL SZEMBEN - Beszélgetés Szigeti Lászlóval, a Kalligram Könyvkiadó igazgatójával
Beszélgetés Szigeti Lászlóval, a Kalligram Könyvkiadó igazgatójával 1986-ig átkínlódta velem a cseh titkosszolgálat által szigorúan ellenőrzött prágai és kerskói útjaimat, vagyis a korántsem kockázatmentes találkozásaimat Hraballal, ráadásul a román forradalmat is végigfotózta. A csapat tagjai számára tízhetes intenzív angol nyelvtanfolyam finanszírozását kértem Sorostól, aki örömömre igent mondott. Dubrovnikban egy oxfordi nyelviskolát jelöltem meg neki, s csak néhány héttel később vált bizonyossá, hogy egyik embere, František Janouch professzor ésszerűbbnek tartotta, ha rögvest az első szabad csehszlovákiai választások után a Soros által hathatósan támogatott New York-i New Schole for Social Research nyelvtanfolyamát abszolválja csoportunk. Ha jól emlékszem, 1990 június 18-án utaztunk, addig ugyanis égetően nagy szükség volt mindnyájunk munkájára, és augusztus vége felé érkeztünk haza. A választási eredmények kihirdetése és az elutazásom közti mintegy tíz napban megtapasztalhattam, hogy az embereket, mégha barátaid is, csaknem mindig a lelki alkatuk vezérli, és az általános elvek legfeljebb addig hatnak rájuk, amíg az érzéseikkel meg a vágyaikkal összhangban állnak. Elutazásunk előtt az elvtelen irigykedés brutális hullámcsapásai értek, amelyek már-már arra az elhatározásra juttattak, hogy lemondom a csoport útját. Ha csupán magyarok vádaskodtak volna, egyszerű lett volna azt mondanom, mi hárman nem utazunk, csakhogy a szlovák irigyek semmivel sem voltak restebbek, ők is eltökélten szidtak, hogy miért éppen azok a szlovákok utaznak, akiket kiválasztottam. Gondolkodóba ejtett, vajon miért sziszegnek mindkét oldalról, de miután dilemmáimat feltártam két öreg barátomnak, Milan Simečkának és Juraj Špitzernek, szavaik nyomán kétségeim feloldódtak. Számomra nyilvánvaló volt, hogy magyar részről főleg a Független Magyar Kezdeményezés du- naszerdahelyi kemény magja támad, amelynek tagjai akár jóbarátjuknak is mondhattak volna mindhármunkat, s nemcsak azért, mert mi is dunaszerda- helyiek vagyunk. Akadt feleség, mellesleg angoltanár, aki válogatlan szavakkal hangoztatta felháborodását, hogy a bársonyos forradalom győzelméből érdemleges részt vállaló férje nem került a kiutazók listájára, a Hrapka meg rajta van. Aiszkhüloszi átkokat zengett a telefonba, s bennem a partizán-érde- mek permutációja mellett az is felötlött, hogy az egész FMK-ban talán az ő férje beszéli legjobban az angol nyelvet... A bosszút kiáltok számára alaposan megkönnyítette morális kivégzésemet, hogy betartottam 1989. december 29- én adott szavamat. Havel elnökké választásának napján azt nyilatkoztam, hogy a választások után felhagyok a politizálással. így is lett, a parlamenti választásokon a lista szinte legvégére, abszolút esélytelen helyre tetettem magam, majd New York-ba utazásom előtt lemondtam a Független Magyar Kezdeményezés alelnöki tisztjéről, amit többen zokon vettek, hiszen az FMK a választások egyik győzteseként kormányzópárt lett, s az FMK vezetői a távozásomat talán saját munkájuk dehonesztálásaként élhették meg. Nem annak szántam, s máig úgy érzem, helyesen tettem. Barátként akartam leköszönni, de ma már tudom, a nagypolitikát nem lehet csak úgy otthagyni. Olykor alattomos és mindent kikezdő értetlenségbe ütközhet egy ilyen döntés, kivált, ha egyik oldalról még kiteljesületlennek, másik oldalról azonban
