Irodalmi Szemle, 1997

1997/6-7 - FÓRUM - Balogh Sándor: A lakosságcsere és a hivatalos magyar kormánypolitika

embert jogtalanul védtelenül, szabad prédául dobni az elfogult és rossz lel- kiismeretű sovinizmusnak.”

A párizsi békekonferencia (1946. július 29—október 15.) nem foglalkozott a február 27-i lakosságcsere-egyezménnyel, mivel azt a szövetséges nagyhatalmak már korábban tudomásul vették, lényegében a két érdekelt állam ügyének tekintették. Ugyanakkor a békekonferencia eseményei természtesen befolyásolták az egyezmény végrehajtását, hiszen ezt nem lehetett elválasztani Csehszlovákiának a Magyarországgal szembeni más követeléseitől, pontosabban azok elfogadásától vagy elutasításától. így mindenekelőtt a 200 000 magyar egyoldalú befogadására vonatkozó csehszlovák indítvány sorsától, amit végül is a szövetséges nagyhatalmak elutasítottak, mivel a csehszlovák fél nem hajlott semmiféle kompromisszumos megoldásra. Ezzel szemben a magyar kormány részleges csehszlovák területi engedmény esetén is kész lett volna a szóban forgó indítványt elfogadni.

Az 1946. február 27-i magyar—csehszlovák lakosságcsere-egyezmény végrehajtását 1946. szeptember végétől—október elejétől egy újabb csehszlovák akció nehezítette meg. A csehszlovák hatóságok ugyanis — a közmunkáról szóló 1945. évi elnöki dekrétumra hivatkozva — a magyar nemzetiségű lakosság tízezreit szállították erőszakkal Csehországba, döntően a korábban németek által lakott vidékekre.

A magyarok Szudéta-vidékre történő deportálása miatt a nemzetgyűlés

1946. november 28-i ülésén Bereczky Albert, a külügyi bizottság elnöke emelte fel tiltakozó szavát. „Az a vád nem érhet bennünket —, hogy amikor ezeket az embertelenségeket komoly formában szóvá tesszük, újra mi vagyunk a békebontók... Nem revizionizmus az, ha mi a határainkon túlélő magyarság sorsáért, életéért; szabadságáért, emberi jogaiért felemeljük szavunkat. Nem lennénk méltóak arra, bogy a nemzet bizalmából az ő képviseletében itt legyünk, ha nem fejeznénk ki mély és teljes együttérzésünket a mi szenvedő, meghurcolt és sárba tiport véreinkkel.” Bereczky Albertnek is válaszolva jelentette be felszólalásában Gyöngyösi külügyminiszter, hogy 1946. november 23-án tiltakozott a csehszlovák kormánynál, és 25-én a Külügyminiszterek Tanácsát is tájékoztatta a magyarok Csehországba történő deportálásáról. A nemzetgyűlés 1946. december 17-i ülésén pedig azt jelentette be Gyöngyösi külügyminiszter, hogy Magyarország mindaddig nem járul hozzá az 1946. február 27-i megállapodás végrehajtásához, amíg a csehszlovák kormány felül nem vizsgálja a magyarok Csehországba történő kényszertelepítésére irányuló döntését.

Az 1947. március 2—7-e között lezajlott újabb prágai tárgyalásokon a két kormány képviselői nem jutottak egymással közös nevezőre a vitás kérdésekben. Ezután jugoszláv közvetítéssel került sor a lakosságcsere végrehajtásának a megindítására.

1947. április 12. és 1948. április 10. között az eredetileg jelentkezett 92 390 személyből 73 273 hagyta el Magyarországot, a Csehszlovákiából kitelepítésre kijelölt 105 047 magyar nemzetiségű lakos közül pedig 68 407 költözött át Ma