Irodalmi Szemle, 1997
1997/6-7 - FÓRUM - Balogh Sándor: A lakosságcsere és a hivatalos magyar kormánypolitika
FÓRUM ban, sajátos módon, nem annyira a szlovák nemzetiségű lakosság nemzeti öntudatára, hanem a valóban súlyos magyarországi gazdasági helyzetből adódó kilátástalanságra hivatkoztak. Emellett azt is széles körben terjesztették, hogy azokat a szlovákokat, akik most önként nem mennek el, később erőszakkal telepítik át Csehszlovákiába, de akkor már ott földet nem kapnak. Sőt az itt maradókat a magyar hatóságok a Dunántúlon telepítik szét, illetőleg Csehszlovákiából kitelepített magyarokat költöztetnek a szlovák családokhoz. A fentebbiekkel kapcsolatban a magyar kormány 1946. március 21-én hivatalos nyilatkozatot adott ki, amely a következőket tartalmazta: „A magyar kormánynak mindig az volt az álláspontja, hogy szabadon távozhat az, aki az országot el akarja hagyni. Teljes és hiánytalan jogvédelemben részesül azonban az, aki Magyarországon akar maradni. A magyar kormány politikájának vezető gondolata az, hogy a kitelepülés sohasem kényszer, hanem mindig önkéntes elhatározás alapján történjen, és a kitelepülök vagyonúkban sérelmet ne szenvedjenek. Áttelepülésről csakis ebben a keretben van szó. Magyar állampolgárt sem most, sem utóbb nem fognak erőszakkal az ország elhagyására kényszeríteni, vagy pedig a kitelepítés alkalmával vagyonától megfosztani. Magyarország területén minden magyar állampolgár törvényeink védelme alatt áll és állni fog a jövőben is.” A magyar—csehszlovák viszony 1946. június második felében és júliusában vált különösen feszültté, amikor a magyar közvélemény is tudomást szerzett arról, hogy Csehszlovákia a lakosságcsere-egyezménytől függetlenül, pontosabban azon felül további 200 000 magyart szándékozik kitelepíteni az országból, és ehhez a békekonferencia támogatását kérte. A fentebbi elgondolással összefüggésben a csehszlovák hatóságok — a szlovák belügyi megbízott 1946. június 17-i rendelete alapján — megkezdték a magyar nemzetiségű lakosság körében az ún. reszlovakizációt vagy más kifejezéssel visz- szaszlovákosítási kampányukat. Ernest Bevin brit külügyminiszter már június 13-án állást foglalt ebben a kérdésben, mivel előzetesen tájékoztatták őt a szóban forgó rendeletről. Az volt a véleménye, hogy a reszlovakizálás „deportá- ciós taktika”, nincs összhangban az ENSZ alapokmányával. A reszlovakizálási kampány során a magyarokat, ismeretesen, választás elé állították: ha szlováknak vallják magukat, visszakapják állampolgárságukat, de ha nem, el kell hagyniuk otthonaikat, kiutasítják őket Csehszlovákiából. A magyar kormány természtesen nem nézhette tétlenül ezt a kampányt. Gyöngyösi külügyminiszter 1946. június 28-án a Külügyminiszterek Tanácsához intézett táviratában tárta fel a magyar nemzetiségű lakosságot ért újabb, súlyos sérelmet a szövetséges nagyhatalmak előtt. A koalíciós pártok sajtója ugyancsak igyekezett a nemzetközi közvélemény figyelmét felhívni a csehszlovákiai magyarok kilátástalan helyzetére. A Szociáldemokrata Párt lapja szokatlanul éles hangon ítélte el a reszlovakizációs kampányt. „Tisztában vagyunk, erőnk határaival — írt a Népszava —, de tisztában vagyunk a demokrácia erejével is. A győztes demokráciák, nem tűrik, és nem tűrhetik, hogy közel háromnegyed millió magyarral az történjék, ami most megkezdődött... nem lehet 700 000
