Irodalmi Szemle, 1997
1997/6-7 - FÓRUM - Balogh Sándor: A lakosságcsere és a hivatalos magyar kormánypolitika
FÓRUM esetben mutatkozott hajlandónak, amennyiben a csehszlovák kormány a magyar nemzetiségű lakosság emberi, polgári és kisebbségi jogait biztosítja. A magyar nemzetiség érdekeit sértő rendszabályok végrehajtásának és az egyoldalú kiutasításoknak a felfüggesztését, illetőleg hatályon kívül helyezését viszont a két kormány közötti megegyezés előfeltételének tekintette. A magyar külügyminiszter egyébként késznek in utatkozott a csehszlovák kormánynak azt a törekvését is méltányolni, hogy Csehszlovákiát a csehek és a szlovákok nemzeti államává kívánja tenni, azzal a feltétellel, ha tudomásul veszi, hogy ez a kérdés kitelepítéssel nem oldható meg, hanem a főleg „földművelő magyaroknak a hozzájuk tartozó földdel, területekkel való átadásáról lehet szó.” A prágai tárgyalásokon megegyezésre nem került és nem is kerülhetett sor. Hiszen a két kormány képviselője homlokegyenest ellenkező oldalról közelítette meg a nemzetiségi kérdést. Gyöngyösi külügyminiszter az eredménytelenül végződött decemberi prágai tárgyalásai után 1946. február elején újból megkísérelte, hogy valamilyen megegyezésre jusson a csehszlovák kormány képviselőivel a magyar nemzetiségű lakosság ügyében. A megegyezés létrehozását sürgette, hogy a csehszlovák kormány és sajtó fokozta kampányát a magyar nemzetiség mielőbbi eltávolításának a kikényszerítése érdekében. Ehhez járult, hogy a magyar kormánynak a szövetséges nagyhatalmaknál nem sikerült kieszközölnie, hogy azok jobb belátásra, engedékenyebb magatartásra késztessék Csehszlovákiát. Arthur Schoenfeld budapesti amerikai követ 1946. február 9-én hivatalosan is közölte, hogy az Egyesült Államok „nem tartja megvalósíthatónak” nemzetközi bizottság életrehívását a magyar—csehszlovák kérdés megvizsgálására, vagy bármely lakosságcsere ellenőrzésére. Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy „az Amerikai Egyesült Államok kormánya el fog ismerni és támogatni fog egy olyan emberséges megoldást, amelyben Magyarország és a Csehszlovák Köztársaság kormányai szabadon egyeztek meg egymás között”. Azok után tehát, hogy a nyugati nagyhatalmak lényegében kizárólag a kétoldalú tárgyalásokat és megegyezést tekintették ebben a kérdésben járható útnak, a magyar kormánynak nem is maradt tulajdonképpen más választása, mint a tárgyalások újrafelvétele Csehszlovákiával. A szovjet kormány ugyanis kezdettől fogva a csehszlovák álláspontot támogatta. 1946. február 10-én Prágában végül is megállapodás jött létre a két kormány képviselői között, amely a magyar—csehszlovák lakosságcsere-egyez- ménytervezetben öltött testet. E szerint a magyar kormány hozzájárult ahhoz, hogy a magyarországi szlovákok önkéntesen települhessenek át Csehszlovákiába. A csehszlovák fél a szlovákok áttelepülésének előkészítésére és az egész áttelepülési akció lebonyolítására kormánybizottságot küldhetett Magyarországra. Csehszlovákia jogot szerzett arra is, hogy az áttelepülő szlovákok számával egyenlő számú magyar nemzetiségű lakost távolítson el a köztársaság területéről. Ezen túlmenően a csehszlovák kormány kitelepíthetett még — a Szlovák Nemzeti Tanács 1945. május 5-én kelt rendeletének 1— 4. és 5.§ -a alá eső — háborús bűnösnek minősített személyeket is, akiknek
