Irodalmi Szemle, 1997
1997/6-7 - FÓRUM - Balogh Sándor: A lakosságcsere és a hivatalos magyar kormánypolitika
FÓRUM január 16-án, a magyar fegyverszüneti megállapodás véglegesítésekor, a Csehszlovákia és Magyarország között beállt hadiállapot időpontjaként 1938. október 7. vagy november 2. elismerését, valamint a magyar nemzetiségű lakosság kitelepítésének elfogadásást. A szövetséges nagyhatalmak képviselői tényként ismerték el a formálisan ugyan soha be nem jelentett hadüzenetet és hadiállapotot, míg a magyarok kitelepítésére vonatkozó kezdeményezést — elsősorban William Averell Harriman moszkvai amerikai nagykövet felszólalása után — elutasították. A csehszlovák emigráns kormány egyébként Philip Nichols brit követ útján is el szerette volna érni, hogy Nagy-Britannia a fegyverszüneti megállapodás kidolgozásakor támogassa a felvidéki magyarok kitelepítését szorgalmazó csehszlovák igényt. Ez a dokumentum azonban már csak a fegyverszüneti megállapodás aláírása után jutott el Moszkvába. A csehszlovák kormány — nemzetközi hozzájárulás hiányában — saját hatáskörében is igyekezett elérni a magyarok tömegeinek elűzését Csehszlovákiából. Ezt szolgálta valójában az 1945. április 5-én nyilvánosságra hozott kassai kormányprogram VIII. fejezete, valamint az 1945. augusztus 2-án hatályba lépett 33/1945. sz. elnöki dekrétum, amely egyben arra is válasz volt, hogy a szövetséges nagyhatalmak Potsdamban sem fogadták el a magyarok kitelepítésére vonatkozó csehszlovák kérelmet. Szintén ide sorolható egyebek mellett a 88/1945. sz. elnöki dekrétum is. (Ezekről azonban ezúttal nem kívánok bővebben szólni.) A csehszlovákiai magyarok helyzetének kedvezőtlen alakulására 1945. április közepétől kezdett a hazai közvélemény jobban felfigyelni. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány áprilistól júniusig nem kevesebb, mint 27 alkalommal fordult a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz a csehszlovákiai magyarok ügyében, mindenekelőtt a köztársaságból történő nagyszámú kiutasítások miatt. Emellett a különböző pártállású magyar politikusok szintén igyekeztek a szövetséges nagyhatalmak Budapesten székelő politikai misszióinak figyelmét felhívni a csehszlovákiai magyarok egyre súlyosbodó helyzetére, különösen azok után, hogy csehszlovákiai partnereikkel nem jutottak közös nevezőre. Miután azonban teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Csehszlovákia a magyar nemzetiségű lakosság egy részét a Magyarországon élő szlovákokkal kívánja „népcsere” útján kicserélni, a fennmaradó részt pedig a magyarországi németek helyére tervezik kitelepíteni, Gyöngyösi János külügyminiszter 1945. június végén a békéscsabai beszédében válaszolt ezekre a csehszlovák tervekre, illetőleg elképzelésekre. A külügyminiszter kijelentette, hogy a magyar kormány népcserét vagy kitelepítést a maga részéről soha nem kezdeményezne, és ahhoz csakis nemzetközi megállapodás alapján járulna hozzá. Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy Magyarországon az itt élő nemzetiségek számára — s ezen belül természtesen a szlovákok számára is — teljes egyenjogúságot biztosít az Ideiglenes Nemzeti Kormány politikai, gazdasági és kulturális téren egyaránt. Ha azonban a magyarországi szlovákság tömegei, akár egyesek mégis szívesebben választanák hazájuknak Csehszlovákiát, ennek útjába a magyar kormány semmiféle akadályt nem gördít, sőt az elköltözőknek tulaj
