Irodalmi Szemle, 1997
1997/1 - SZEMTŐL SZEMBEN - Beszélgetés Szigeti Lászlóval, a Kalligram Könyvkiadó igazgatójával
Beszélgetés Szigeti Lászlóval, a Kalligram Könyvkiadó igazgatójával zőket, amelyek a szocializmus munka- és kiadószervezési, s nem utolsó sorban művész-eltartói gyakorlatának maradványai. Ami tehát lendületnek mutatkozik, az valójában erőlködés, tétova kísérlet is lehet, hogy a szlovákiai magyar szellemiség minőségigényéről jeleket adjunk a lehető legtöbb irányba. Természetesen nem az ún. szlovákiai magyar irodalomról, mert az irodalmon innen tucatnyi hétköznapi — politológiai, szociológia szociális s mindenekfölött mentális — tényező határozza meg a szlovákiai magyar szellemiség minőségigényét. Az ésszerűség szabályai szerint egy adott emberi közösség minőségigényének fő alapismérve az az elvárásrendszer, amelyet önmaga s a világ megismerésére értékrendként felállított. A Kalligram — egyebek mellett a cseh, a szlovák, a lengyel, illetve más közép-európai nyelven írt művek fordításaival — azt szeretné jelezni a szomszédos nemzetek értelmiségeinek, hogy milyen fogékonyságú és irányultságú lehetne a több mint félmilliós szlovákiai magyarság értelmiségének elvárásrendszere. Azért fogalmaztam feltételes módban, mert nyilvánvaló, hogy a szlovákiai magyar értelmiség értékrendje nem azonos a Kalligraméval, sem a Kalligram önmagával szembeni elvárásrendszerével. Tapasztalataimból tudom, hogy az öngettó- sító létezésmód ugyanúgy mentális kondicionáltság függvénye, mint az idegengyűlölet, amely rendszerint azért uralkodik el, mert az önsajnálat hályogán át a közösség tökéletesnek látja önmagát, s hiányzik a minta, amely az emberekben egy helyesebb felfogást, és a teljesebb, tágabb, filantropikus élet iránti finomabb érzéket alakítana ki. E megállapításommal persze nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy e hiányzó minta akár a Kalligram is lehetne, mert a Kalligram továbbra is az egyik kis magyar könyvkiadóként szeretne működni, nem pedig modellként, hogy azt ne mondjam, egy legendásulással kísértő vállalkozás papírmaséjaként. Nincsen titkunk. Dolgozunk, mert dolgozni kell. Ha úgy tetszik, lendületben maradni. • Az viszont tény, hogy a kilencvenes évek legelején a Kalligram szinte berobbant a könyvesek világába. Vajon milyen belső erőkből táplálkoztál, miben hittél, amikor úgy döntöttél, hogy barátaiddal együtt kiadót alakítasz? — Önmagamban — mondom hiábavaló torokköszörüléssel, mivel tudom, hogy egy ilyen minden kijelentést csírájában elfojtó tőmondatnak legfeljebb bennem van jelentésértéke... Valójában szégyenteli fájdalmat takar nyúlfarknyi válaszom, emlékeket, amelyek oly régen elvégezték gyalázatos önsanyargató munkájukat, hogy már beszélni is tudok róluk. A dolog a dalmát tengerparton. Raguzában, azaz a horvátországi Dubrovnikban kezdődött 1990 húsvétvasárnapján. Ott és akkor ajánlottam Soros Györgynek, hogy a Nyilvánosság az Erőszak Ellen Koordinációs Bizottságának tagjaiból összeállítanék egy csoportot, amelynek két külső személy is tagja lenne. Életem párja, társa, gyermekeim anvia. Kiss Ági, akivel, miként a gyermekeinkkel, 1989 novembere óta alig tudtam együtt lenni, és Hrapka Tibor fotósbarátom, aki 1983-tól
