Irodalmi Szemle, 1997

1997/6-7 - FÓRUM - Janics Kálmán: A lakosságcsere-egyezmény

lasztások keretében a baloldalt marasztalta el a magyar közvélemény. Mert mindazok, akik a magyar kisebbségek kiirtásának szükségességét hirdették, nem válhattak az emberi igazságok prófétáivá.

Tisztánlátás érdekében bele kell tekinteni Szlovákia 1946-os statisztikai közleményeibe, a Zprávy pl. 1946. augusztus 1-jén tette közzé a Csehszlovák Átte- lepítési Bizottság (CSÁB) elképesztően hamis tájékoztatását a magyarországi helyzetfelmérésről. Amit ma már nem tud senki, de lényeges jelenség volt

1946 tavaszán a CSÁB adatgyűjtése előtt, sőt még utána is, hogy a pengő végóráit élte, de a forintot csak 1946. augusztus 1-jén léptették életbe. Vagyis az áttelepítés propagandája idején Magyarországon elképesztő volt az általános nyomor.

Az áttelepítési bizottság elnöke Dániel Okáli volt, aki a helyzetfelmérés adatait Beneš és Gottwald irányítása szerint szerkesztette bizonyítékok sorozatává. A CSÁB közlése szerint (Zprávy, 1946. aug. 1.) Okáli gárdája 416 magyarországi községet látogatott meg, olyanokat, ahol a magyar népszámlálás 1941-ben mindössze 75 920 szlovák polgárt talált, Okáli bizottsága azonban, mely saját kimutatása szerint naponta 12 községet látogatott meg, villámgyors akciójával 477 033, tehát közel félmillió szlovákot fedezett fel. Ezek közül azonban szlovákként Szlovákiába hazatérni csak 73 273 személy volt hajlandó. (Történelmi Szemle, 1979/1, Balogh Sándor tanulmánya, 87. o.) Bámulatos csodája a történelemnek, hogy mintegy négyszázezer szlovák — Okáli szerint — a nyomort választotta. A hiba nem is a hajdani nacionalista szédelgés erkölcseiben lenne, sajnos, tény azonban, hogy Gottwald és Okáli ma is propagandaerővel bírnak, rangos politikusok hivatkoznak külföldön a félmilliónyi szlovák különös eltűnésére — Magyarországon.

A nagyarányú hamisításra azért volt szükség, hogy a szlovákiai magyarok számával azonos tömegű magyarországi szlovákot lehessen kimutatni a béke- konferencia vitáiban. Csak sajnálkozva lehet megállapítani, hogy míg a sztálinizmus koncepciós jogrendje eltűnt, addig a történelmi tények koncepciós átszerkesztése rendületlenül tovább folyik. Szeretnénk végre látni, mikor alakul meg egy bizottság, mely méltó helyére tenné Gottwald-Clementis-Okáli történelemgyártását.

Jan Masaryk csehszlovák külügyminiszter már 1946-ban tisztábban látott: „Kezdettől fogva világos volt, hogy a szlovákiai magyar etnikai csoport kérdése, bár a németek kitelepítéséhez képest teljesen jelentéktelennek látszott, nemzetközi és diplomáciai szempontokból sokkal nagyobb problémát fog okozni. Ezért Csehszlovákia megváltoztatta eredeti javaslatát, és azt kívánta, hogy Magyarországot kötelezzék: folytasson közvetlen tárgyalásokat Csehszlovákiával azoknak a lakosoknak a problémáiról, akiket az 1946. február 27-i egyezmény értelmében nem telepítenek át Magyarországra.” (Jan Masaryk: Ani opona, ani most — Sem függöny, sem híd, 1947)

Az első világháború utáni elrendezés feldarabolt nemzeteket és államokat, de legalább kimondta a kisebbségek jogainak védelmét. A második világháború elrendezése a kisebbségi jogok elismerése helyett az elűzési módszer