Irodalmi Szemle, 1997

1997/6-7 - FÓRUM - Szabó A. Ferenc: Demográfiai érvek és tények a második világháború, utáni magyar—szlovák lakosságcserével kapcsolatban

lás kimutatta a magyarok fokozatos lemorzsolódását. A korábbi asszimilációs nyereség végleg semmivé vált. Nemcsak a szlovákság frissen magyarrá vált rétegei szakadtak le addigra a magyarságról, hanem állami intézkedésekkel forszírozták a — magát korábban magyarnak valló — zsidó lakosság saját nemzetiséggé válását is.

Az 194l-es adat szintén magyarázatra szorul. Értékelésekor nem szabad elfeledkezni arról, hogy csak a déli, túlnyomóan magyar területsáv került visz- sza Magyarországhoz. Az ismét bekövetkezett hatalomváltás is elég volt azonban több mint másfél százezer ember visszatéréséhez a magyarsághoz. A hatalom ez irányú nyomásán túl elősegítette ezt a vegyes lakosságú területen élők bizonytalan nemzeti öntudata, sok család etnikumközi helyzete s a zsidóság visszatérítése a magyarsághoz. Mivel ez a folyamat csak a terület kis részén ment végbe, csupán az 1930. évi statisztikai állapothoz való visszatérés jöhetett létre.

Háborúk, kitelepítés, lakosságcsere, reszlovakizáció után, 1950-ben volt a következő csehszlovákiai népszámlálás, amelyik pontosan tükrözte a magyarságot ért sérelmek nagyságát, mert mind ez ideig a legkisebb adatot hozta ki róluk. Annak ellenére, hogy a magyarok üldözése, szorongatása folyt, s az igencsak problematikus lakosságcsere végbement, a magyaroknak csak mintegy 12%-át tudták kiszorítani az országból. De a statisztika a magyar népállomány felére olvadásáról számolt be!

A közreadott adat irrealitását bizonyítja, hogy már 1961-ben félmillió fölé tudott kerülni a magyarság. Az akciósorozat a magyar etnikum demográfiai súlyának megtörésére mégis lényegében eredményesnek bizonyult, hiszen az arányszám többé már meg sem közelíti a reálisnak tekinthető 1930. és 1941. évi 21% körüli részesedést. A kitelepülés, elmenekülés és asszimilálódás mellett a szlovákiai magyarság arányát csökkentő tényező a szlovákok körében 1920 óta tapasztalható valóságos demográfiai forradalom. Az új államalakulat a nemzeti öntudat helyreállítását és megerősítését szolgálta mindenképpen, ez nem tagadható. Az alaptendenciát azonban elősegítette a spontán és az erőszakos asszimiláción kívül az a körülmény is, hogy a szlovák népfelesleg az első világháború után megváltozott világhelyzetben már nem távozott el olyan hatalmas tömegekben az országból, mint korábban. A kivándorlás lehetőségei mind Amerika, mind a történelmi Magyarország korábbi területei irányába csaknem teljesen beszűkültek. Az Egyesült Államok új bevándorlási koncepciója ezután már csak a családegyesítéseket tette lehetővé, s a Kárpátmedencében megvont új határok megakadályozták a szlovákság további exodusát dél felé. (Egy migrációs irány viszont megerősödött, a szlovákok áttelepülése a gazdagabb és több munkalehetőséget kínáló cseh országrészbe, különösen Sziléziába, Ostrava környékére.)

Az 1950-es népszámlálási eredmény, ha nem is ismétlődött meg azóta, lassan újra valósággá válik, mert a két nemzetiség közötti demográgfiai eltolódás újabban már oda vezetett, hogy a magyarok aránya lecsökkent 10% körüli értékre. Ez a mintegy 600 000-es tömeg, ha sokkal kisebb részét is teszi