Irodalmi Szemle, 1997
1997/6-7 - FÓRUM - Szabó A. Ferenc: Demográfiai érvek és tények a második világháború, utáni magyar—szlovák lakosságcserével kapcsolatban
FÓRUM ki az ország lakosságának, mint korábban, még mindig jóval nagyobb súlyt képez, és komolyabb politikai kérdéseket vet fel, mint a trianoni Magyarországon maradt szlovákság, amelynek lélekszáma a következőképpen alakult az elmúlt évtizedekben: III. táblázat A magyarországi szlovákság lélekszáma* 1920—1990 Anyanyelv Nemzetiség 1920 141 877 1930 104 786 1941 75 877 16 677 1949 25 988 7 808** I960 30 690 14 340 1970 21 176 1980 16 054 9 101 1990 13 000* 11 000* 0,1% * Előzetes adatok ** A „lakosságcsere” következtében a csökkenés aránya 66% (7.) A fajsúlybeli különbségek demonstrálása mellett ez az adatsor még más tanulságokkal is szolgál. Az 1920-as határváltozások után a magyarországi szlovákok nemzetiségi eróziója a szlovákiai magyarok óriási mértékű lemorzsolódását is meghaladta. A csehszlovák kormány által kierőszakolt lakosságcsere-egyezmény és a körülötte tapasztalható magyarüldözés és kény- szerasszimiláció ugyan felére redukálta a magyarság létszámát, de a magyarországi szlovákság azzal, hogy a legöntudatosabb tömegei Szlovákiába költöztek, népállományának kétharmadát veszítette el. 1949-ben — kikerekítve — már csak 25 000 szlovák anyanyelvűt találtak az országban a számláló- biztosok a 8 évvel korábbi 75 000-rel szemben. Az erózió mélységét mutatja, hogy a 25 000 főből csak 7 808 vallotta magát szlováknak. A napjainkig elvezethető nemzetiségi statisztika arról beszél, hogy a szlovákság Magyarországon közel került az eljelentéktelenedéshez s az eltűnéshez. A konstans demográfiai tényezőkön, települési viszonyokon, politikai helyzeteken túl az idevezető utat elsősorban a lakosságcsere-egyezmény kövezte ki. Ennek a diplomáciai-politikai eszköznek a segítségével a szlovákiai magyarság pozícióit sikerült alaposan meggyengíteni, de maga az etnikum lényegében fennmaradt, s a vásárvonal városainak elveszítése ellenére lényegében máig őrzi
