Irodalmi Szemle, 1997
1997/6-7 - FÓRUM - Vadkerty Katalin: A belső telepítés Szlovákiában (1945—1949)
FÓRUM tult északkelet-szlovákiai falvak, valamint a Szlovák Állam idején megkezdett nagy állami építkezések, az árvái víztározó és a nógrádi Lešť-Oremláz kataszterében található katonai gyakorlótér kibővítésének keretében lerombolásra ítélt falvak lakosságát. Áttelepítésüket a földművelésügy tervezte, de kihelyezésüknél figyelembe vette az érintettek kérését. Általában a földrajzilag legközelebb eső területekre telepítettek, pl. a kelet-szlovákiaiakat a Tornaijai, Feledi, Rimaszombati járásokba, az északnyugat-szlovákiaiakat a Csallóközbe, a Párkányi és a Zselízi járásokba.6 A kormány határozata értelmében „száz- és százezer szlovákot kell betelepíteni a déli határövezetbe”, ezért 1945 nyarán nagyszabású toborzási akcióba kezdtek. A Földművelésügyi Megbízotti Hivatal hivatalosan kijelölt munkatársai mellett az egyes pártok aktivistái is megjelentek a „nehéz földrajzi körülmények között gazdálkodó” falvakban. Toborzási beszélgetéseiben csodálatos paradicsomi életről, szinte munka nélkül termő földekről beszéltek, s a jelentkezőknek jól felszerelt”, a magyar háborús bűnösöktől elvett” gazdaságokat ígértek. A nehézségekről hallgattak. Nem említették pl., hogy a betelepítésre jelölt birtokokon kevés az elszállásolási lehetőség, s a házak sem paloták. Arról sem szóltak, hogy más az alföldi mezőgazdasági termelés technikája, jóformán semmiben sem egyezik a kolonísták gyakorlatával. A nagy ígéretekkel beszervezett szlovák földművesek és mezőgazdasági munkások türelmetlenül várták a kolonizálást, s mivel a kisajátított nagybirtokokon csak a töredéküket helyezhették el, az Érsekújvári, az Ógyallai és a Lévai járásokban a járási rendőrparancsnokságok letartóztatták a magyar nyilasokat és „háborús bűnösöket”. A Lévai járásban 400, a másik két járásban — mivel 300 lakásra volt szükségük — 239 személyt tartóztattak le, s elvitték őket a csehszlovák—magyar határra. A magyar hatóságok bírósági végzést kértek, s mivel ezt a rendőrök nem tudták felmutatni, a magyar hatóságok az átvételt megtagadták. A letartóztatottakat visszakísérték, majd szabadon engedték. A belső telepítés első szakaszának számszerű eredményét nem ismerjük. A levéltári részadatokból arra következtethetünk, hogy kb. 3000-3500 szlovák családot telepítettek be a magyar etnikai területre, ami a népes szlovák családok esetében 17-20 000 személyt jelentett. Figyelemre méltó a somorjai rendőrkapitány jelentése, amely szerint 1945 decemberében „már ezen a tiszta magyar vidéken is érezhetővé vált a szláv jelenlét”8 Az 1945-ben megfogalmazott, problémamentesnek tűnő belső telepítés a csehszlovák—lakosságcsere egyezmény aláírását (1946. február 27.) követően jelentősen módosult. A lakosságcsere megvalósítója, a magyarországi szlovákok toborzásával megbízott Szlovák Telepítési Hivatal agilis vezetősége a külföldi szlovákok „repatriálásának” jelentőségére hivatkozva a belső telepítés korlátozására, a földművelésügy hatáskörének szűkítésére törekedett. Terveit csak az 1946 októberében elrendelt kényszerközmunka, ill. az érintett magyarok deportálása után valósíthatta meg. A magyarok csehországi kényszermunkájával megkezdődött a belső telepítés második szakasza, amikor a Szlovák Telepítési Hivatal szlo
