Irodalmi Szemle, 1997

1997/6-7 - MŰVÉSZET - Kubička Kucsera Klára: Párbeszéd a Holddal

Párbeszéd a Holddal

Minden azt bizonyította, hogy művészünk elérte a csúcsot. Anyagi körülményei kielégítőek, végre meg is nősül, fiatal szerelmével köt házasságot. S akkor egy Fausthoz méltó fordulat áll be: a sors nem engedi, hogy a „pillanat megálljon”. Csalódottság vesz rajta erőt, és csömör minden iránt, amit elért. (Ha sejtette is, hogy energiájának fogyatkozását betegsége okozza, nem beszélt róla). Gyakran mondta, hogy míg a valóságot ábrázolta ő maga mindig a képen kívül volt. Legutóbbi műveiben már „benne” van képeiben, a képből néz ránk. A képzelet világa, melyet a vászonra vetített, magába zárta őt — számára ez lett a valóság, melyben távolodni kezdett tőlünk. Víziói a betegség előrehaladtával egyre intenzívebbek és kínzóbbak lettek. Valószínűleg ezért tért vissza élete legvégén a régi, ismert motívumokhoz, melyekkel — még egyszer — az Élet szeretetét fejezte ki. Grafikában ez az „És mégis élni kell” 1971-ben készült fametszetsorozat, festészetében „Aki már csak a Holddal beszélget” című kép. Ezek lehorgonyozzák életműve hatalmas szivárványívét. A művész e képben azonosul az Öreg Paraszt alakjával, aki befejezte munkáját.

E gazdag korszak alkotásaiból válogatni — felelősségteljes munka elé állítja a művészettörténészt. Ez a kiállítás azt az értelmezést mutatja be, amelyhez mai ismereteim fokán eljutottam. Lehetségesnek tartok azonban más értelmezési és válogatási szempontokat és módszereket is, ahogy erre már rámutattam. Szabó alkotási módszere ezt lehetővé teszi, ő ugyanis mindig ciklusokban dolgozott. Egy-egy gondolat, ötlet megalkotása után hirtelen váltott. Az új gondolattársítás újabb módszert is követelt tőle. Ez a kulcsa a különböző interpretálási lehetőségeknek is.

A mű megszületett, és jelen van. De míg az elmúlt évtizedekben a most bemutatásra kerülő anyag a realizmustól való eltávolodása miatt nem kerülhetett kiállításra, mai megértése új akadályokba ütközhet. Nem kedvezőek számára a rohanó és a materializmus felé irányuló életkörülmények, sem a mai művészeti irányzatok intoleranciája.

Szabó Gyula életműve kivételes tanúságtétel egy nagy tehetség önkifejezéséért folytatott küzdelméről: válságokkal terhes, vérfürdőkkel teli 20. századunkban. A művész védtelenül állt a történelmi viharban, és gazdag művészi korrajzot alkotott róla. Sorsa összeforrt a közösség sorsával, az egész emberiséggel, a természettel, a világmindenséggel. Életművének széles folyama még mindig tartogat feltáratlan áramlatokat és mélységeket, melyek további kutatásra, megfejtésre ösztönözhetik az utánunk jövő nemzedéket.

A most rendezett hetedik kiállítással befejeztük az életmű feltárásának és megismerésének első fordulóját.

KORTÁRSAK SZABÓ GYULÁRÓL:

„A közelmúltban, pályájának mai szakaszában a színvázlatok, a víziók, az elvek, az értelmezések vizuális szintézissé álltak össze, melyben a messzi vidékek történelmi nevezetességek, kultúrföldrajzi kapcsolatok, intim impressziók, véletlen találkozások bölcseleti koncepció szerint rendeződnek festménnyé.