Irodalmi Szemle, 1997
1997/6-7 - MŰVÉSZET - Kubička Kucsera Klára: Párbeszéd a Holddal
MŰVÉSZET KUBIČKA KUCSERA KLÁRA Párbeszéd a Holddal Kilencven éve született Szabó Gyula festőművész Megtörtént dolgok már nem élik tovább saját életüket, bennünk és általunk léteznek tovább. Emlékezetünkben, összetartozásunkban, kapcsolatainkban vagy ráutaltságunkban léteznek. Szabó Gyula az idén lenne 90 éves. Fizikai értelemben huszonöt éve távozott körünkből, e negyed évszázad már elég hosszú idő ahhoz, hogy megítélhessük életművének időszerűségét és utóéletét. Az idő múlásával egyre markánsabban jelenik meg előttünk Szabó Gyula hihetetlen vitalitása, akaratereje, alkotóképessége. „Makacsul hiszek a művészetben” — mondta a fiataloknak egy 1969-ben megtartott előadásában. Az ő élete példa rá, hogy a tehetség a legkedvezőtlenebb körülmények közt is megnyilvánul, hogy az ifjúkori vágyakozást „Ad astra” (egy 1945-ben készült fametszet címe) valóra lehet váltani. Nincs értelme azt kutatni, hogyan bontakozott volna ki a tehetsége, ha jobb körülmények közé kerül, s folyamatosan élvezhette volna a hivatalos iskolákat. Az viszont tény, hogy rendkívüli akaratereje egész életművében, alkotói hozzáállásában kifejezésre jutott. Megnyilvánul benne a külső és belső erőkkel folytatott harc. a kifejezési eszközök birtokbavétele. De ki tudja, nem így lett volna-e ez a legideálisabb körülmények közt is? A „Párbeszéd a Holddal” azon kiállítássorozat hetedik fejezete, mellyel Szabó Gyula teljes életművének egyes korszakait és stiláris fejezeteit mutatta be a Nógrádi Galéria. Minden kiállításnak megvolt a jellemző címe. A „Párbeszéd a Holddal” a művész egyik utolsó festményére utal. „Aki már csak a Holddal beszélget", 1971-ből. Ez a cím az éjszakára, magányra, az élet értelmét kereső filozófiai elmélyülésre, az öregedésre és halálra utal. Életművének korábbi szakaszára az izzó Nap mint az Élet szimbóluma volt a jellemző. Most a művész az élet másik oldalát tárja elénk. Ezzel a címmel szeretném érzékeltetni, hogy élete utolsó évtizedének alkotásai különböznek az előzőektől, annak ellenére. hogy belső folyamatosságuk nem szakad meg, sőt az út legvégén visszatér a kezdeti bizonyosságokhoz. Azt mondhatnánk, míg eddig elég nagy eltérés volt grafikai és festészeti tevékenységében, most feloldódik a határ a fekete-fehér fegyelmezett grafikai művek és a festmények robbanó expresz- szivitása között. A „forradalmi” ciklusok és az Ecce Vita sorozat életfilozófiájá
