Irodalmi Szemle, 1997
1997/6-7 - ARCOK ÉS MŰVEK - Bertha Zoltán: Bálint Tibor írói pályája
Bertha Zoltán lis sorsjelképi jelentésviszonyításnak a motívumait: az erdélyi magyarság utóbbi fél évszázados kálváriájának egészét, egy eszelős diktatúra, egy földi infernó bugyraiba merített népközösség végeláthatatlan pokoljárását, a keleteurópai kommunizmusnak — s a keleti despotizmus sovén magyar és kisebbségellenes etnokratizmussal totalizált romániai válfajának — a történelmi végzetét örökíti meg. Valódi, ó- és középkori rettenetű „haláltánc” ez, egy apokrif „bábeli” égostromló önistenítés és katasztrofikus tömegbolydulás apokaliptikus látványa — amely egy „második életbe” vezet át (mint Northrop Frye értelmezésében a „részvétel apokalipszise” után a „szorongásépítményeket” ledöntő Biblia szabadságüzenete). Olyan „nagy Elbeszélés”, amely a kollektív léttörténeti igazság felmutatásával hitelesen hív különbséget tenni pusztulás és megmaradás, kereszthalál és feltámadás között. A Zokogó majom (az író szavaival) a „Trianon utáni állapotokból indul”, a Zarándoklás... „Gheorgiu-Dej hatalmának kiteljesedését regéli meg”, itt a „Cea- usescu agyonlövéséig” tartó „elmúlt huszonöt év” pereg le: egy regényfolyam vagy trilógia fejeződik be. S ha előbb a „lumpentársadalom sokrétűsége” „rejtett belső titkok” „felpattantásával” tárul elénk (Féja Géza), utóbb a mélypszi- chologikum és a személyközi rémuralom áttételei fedik el egy „vaskor” kisemberi, alsó és középrétegbeli viszonylatait, most ez a szemle időben és térben egyaránt betetőződik: a hierarchikus társadalom teljes keresztmetszetére (a „toronyház” összes emeletére) kitágul, a bizantin tirannizmus piramiscsúcsán kegyetlenkedő legfőbb szenvedtetőket is végigpásztázva. S a paranoiás kényurak, a talpnyaló pribékek és a megtaposott rabszolgák kasztrendszerének kialakulását a kezdetektől nyomon kíséri ez a Huxley, Orwell nyomdokán az abszurdum realitását és a realitás abszurdumát ördögi csapásként vizionáló rémhistória: az „éleződő osztályharctól” a „vörös” rezsim machinációin és megacélosodásán át Ceausescu — a hajdani kissé debilis, de annál hará- csolóbb és lopósabb „csiszlik” suszterinas, az „első szocialista fáraó” és volt tökmagárus felesége „aranykorszakáig”. A militarista császárságig, amelyben folytatólagosan dúl a titkos kivégzések, a likvidálások, a Duna-deltai kényszermunkatáborokba deportálások, a főként a magyarságot (a „hazátlan bitang” „bozgorokat”) célzó genocídium mindennapos gyakorlata, s szaporodik a lehallgatások, kínvallatások, házkutatások, kilakoltatások, kitelepítések, az el- románosító betelepítések, a természetes gazdaságközösségeket szétverő iparosítások bűntényözöne. A milliók tragédiáját okozó cezaromán államfő előre felhizlalt és elkábított medvékre vadászik, az országhatáron elkobzott adomány Bibliákat vécépapírrá zúzatja be, zöld festékkel fújják be vidéki „munkalátogatásaikor” a fákat, nehogy kivetnivalót találjon a fakuló lombokban (de van, aki a naptárt akarná az ő születési dátumához átigazítani), s „tudományos” (azaz hús nélküli) táplálkozásra utasítja az ínségben sínylődő, éhező népet, amely hosszú sorokban tanyázik le éjszakára az üres boltok elé másnapi élelmet remélve. (Telitalálat egyikőjük mondása: 19"77-ben a földrengés meglátogatta az országvezető sújtotta vidékeket.) Égbekiáltó a megaláztatások esélytelensége, a megölt fiát kutató — és ezért szintén az életével fizető —,
