Irodalmi Szemle, 1997
1997/6-7 - ARCOK ÉS MŰVEK - Bertha Zoltán: Bálint Tibor írói pályája
Bertha Zoltán beletörődés az idegen hódító aranyszoborbálványának kényszerített imádásá- ba — a Székely János-darabból (Caligula helytartója) is ismerős szituációban ( Az égő tüzes kemence). A dekameronszerű adomafüzér, az Öregek könyve szinte enciklopédiája a különleges vagy tipikus erkölcsi-lélektani eseteknek. Az „öregek padján” ösz- szegyűlő idősödő urak rezignált, önironikus melankóliával (mint Szilágyi Domokos ugyancsak Öregek könyve című kollektív monológpoémájában) vagy racionális-bölcselkedő kedéllyel (mint Illyés vagy Déry öregségelbeszéléseiben) sorolják az aiszóposzi, Heltai Gáspár-i záradékokkal oktató tanmeséket, sztorikat. Hétköznapi gyarlóság, bogarasság, borongós nosztalgia és rémlátás, rögeszme és különcség, betegség és elmeháborodottság vonul fel itt (és a hasonló további elbeszélések seregében) ezerféleképpen — a hisztérikus önkívület végletességéig: az elmegyógyintézet zárt osztályáig, a bolondokházáig is eljutva (Régi gyönyörű havak, Ebzárlat, Nekem már fáj az utazás, Nyári színkör, A Megváltót is jajjal szülik, Az ember, aki megsajnált engem, A szemek, világa, Vegyétek és egyétek, Látomás mise után, Tahiti asszonyok, Hasadozott tükrök, Maria Belmondo, Virág a Déli-sarkon, A feledékeny evangélista). Bálint Tibor groteszk-érzékletes pszichopatológiai univerzumában az ideg- és elmebaj egész tipológiája bontakozik ki, a társadalmi eredetű sérüléstől tönkrement emberroncsok őrjöngésétől az eszeveszett, gonosz egoizmustól fuldokló gazemberek tébolyáig. Ilyen szadista aljasság telíti a dorbé- zoló, garázda szörnyeteget, akit a halálos kór, a rák lidérces, diabolikus káprázattá sorvaszt; rikító maskarái mögött szétfoszlott testéből csak a „fán kitelelt barackhoz” hasonló feje — mint „diónyi, ráncolt bőrtok” — pottyan a szennycsatornába (Mese egy őrült kakaduról). A morbid testi-lelki vonaglá- sok, gyűlölködések, a kéjenc, önző zsarnokoskodások, a kapzsi, áskálódó, akarnok törtetések, a hálátlanság, az elkényeztetettség, a majomszeretet, a házasságtörés, a szervilizmus, a természetellenes önfeláldozás, a pózoló önsajnál- tatás, az elidegenítő kiüresedés kitüntetett terepe a családi (háztartási, rokoni) viszálykodások színtere (Családi ház kerttel, Hűvös idő, változó felhőzet, A lyukasbegyű galamb, Leszakadt egy híd, Gondok társbérlete, Napozni lehetett a gyöngédségénél, a Rőzsehordó nő. Pulykák szalmakalappal, Ebéd a forró égövön, Pincék és padlások, Szemek, fogságában, Legközelebbi pokol. Párhuzamos görbék). A Madonna házinyúllal című kisregényben már túl- hajtottá is válik a fél világon keresztülrohanó, pénzsóvár, pöffeszkedő. a feleségét ocsmány szeszélyei szerint rángató főhős — e „telhetetlen kan’ — ámokfutásának ábrázolása; bár a semmirekellő meggazdagodásvágy züllöttsé- gét a külföldre szakadt magyarok némelyikének megható nyelvi-kulturális identitásőrzése és honvágya tartalmasan ellenpontozza. De megóv a lektűrszerű felhígulástól az értékszembesítések lírai-drámai (vagy humoros) tömörsége is. A faragatlan, galambevő házmester gyilkos indulatait a madarakat — a tömbház „csöndes líráját” — kedvelő lakók viharos felhorkanása fékezi meg (Égi és földi kvártély), a megbocsátás harmóniája az elgyötörtség mélyéről is felszivárog Öt kenyér és két hat)\ az agonizáló vénember szobáját ré
