Irodalmi Szemle, 1997

1997/6-7 - Aich Péter: A hatalomról (esszé)

Aich Péter

rombol. Ezek az érzelmek hatalmas energiát mozgósítanak, önmegvalósításból indulnak ki szerfölött bonyolult, gyakran rejtett utakon.

Hogyan állunk tehát a hatalommal, hogyan viszonyul hozzá az irodalom, az írók milyen képet alakítanak ki róla? Ha abból indulunk ki, hogy az irodalom — mint minden művészet — pozitív minőségű tevékenység és hatás, akkor beállítottsága természeténél fogva hatalomellenes, független attól, hogy az író, mint ember, vagy mint író (is) szemez-e a hatalommal vagy sem.

A hatalomra törés és a hatalommal való élés ösztönös viselkedésforma, reális létünk tartozéka, amelyen csak finomítani lehet. Ennek egyetlen módja, ha behálózzuk, tompítjuk hatását, önmegvalósulását gátló törvényekkel, beépített társadalmi fékekkel korlátozzuk, azaz ha demokratikus eszközökkel próbáljuk elejét venni a vele való visszaélés ellenőrizhetetlen tobzódásának. Eszmék hiánya, a kiépített politikai rendszer hiánya, társadalmi és gazdasági káosz, bizonytalanság — mindez kiváló táptalaj egy önjelölt diktátor föllépéséhez.

Ennek filozófiai szinten is elejét kell venni, a demokratikus szemlélet kialakításával. A próféták kora lejárt, a megváltó szerepe a hitvilágba tartozik. A diktátorok a mítoszok hatásos nimbuszát alakítják ki személyük körül, mivel

— ahogy erre Hugh Trevor-Roper is rámutat24 — az emberi nem sokkal hajlamosabb a mítoszokra, mint az igazságra. Mivel a diktatúra természeténél fogva nem képes tolerálni a másságot, kényszerűen önmagába zárul, önmagát falja föl. Hugh Trevor-Roper arra is rámutat, hogy a diktatúra öntelt elbizakodottsága, a hatékony kritika hiánya nemcsak a politikai intelligenciát sorvasztja el az irányítottaknál és irányítónál egyaránt, hanem a műszaki haladást és a művészeteket is, s mivel századunkban teljes képtelenség, hogy az irányítást megfelelően működő intézmények nélkül egy — bár zseniális — személy végezze. Az ilyen rendszernek törvényszerűen össze kell omolnia. Mivel a hatalomvágy a hatalomra törés ösztöneinkből fakad, kiirtani nem lehet. Ez a harc a hatalom makacssága miatt örökös. A humánum feladata, hogy lankadatlan erőfeszítéssel fékezze a hatalmi vágyat, megvalósulásának formáit pedig kipellengérezze, társadalmilag lehetetlenné tegye. S bár a gondolatsor végén France kétkedése állt, elsősorban arra a hitre van szükség, amelyet Sütőnél is tetten érünk, s amely Az ember tragédiájának, is záróakkordja. Mert csak ez adhat erőt a hatalommal való szélmalomharcra.

JEGYZETEK

1 Mňačko, Ladislav: Ako chutí moc, Slovenský spisovateľ, Bratislava 1968

2 Fest, Joachim C.: Hitler, Propilän Verlag, 1973

3 Hamšík, Dušan: A középszerűség géniusza, Tatran, Bratislava 1968

4 Mňačko, Ladislav: i. m., 77. o.

5 uo., 202. o.

6 uo., 131. o.

7 uo., 206. o.

8 A gondolatot Hugh Trevor-Roper fejtegeti Hiitler utolsó napjai c. figyelemreméltó könyvében. Az epilógusban idézi is Lord Acton híres aforizmáját: „Minden hatalom korrumpál, az abszolút hatalom abszolút korrumpál."