Irodalmi Szemle, 1997
1997/6-7 - Aich Péter: A hatalomról (esszé)
A hatalomról a világnak, hogy mint elődje, ő is egy Isten három személyben. Amikor ennek kihirdetésekor Arcade nevetni talált, elkergette színe elől. Istar és Zita már rég visszatértek a földre.” Arra a földre, ahol most a bukott Isten, Jalda- baot „fuldokol a baj és szenvedés tengerében” és próbál tudásával enyhíteni az emberek baján, miként azt ő, a Sátán is tette, amikor nem volt hatalmon. Eme álom után születik meg a végső konklúzió: „Nectaire, te velem voltál a harcban, a világ születése előtt is. Akkor le- győzettünk, mert nem tudtuk, hogy a Szellem a győzelem, és hogy magunkban és csakis magunkban kell megtámadni és megsemmisíteni Jaldabaotot." Meglepő, ám nem logikátlan fordulat. Hadd idézzem itt Bajomi Lázár Endrét23: ”... a regény legjobban vitatott, legjobban problematikusabb része: a befejezés. Sátán (azaz a Tudás és a Lázadás) dicsőséges seregei nem hódítják meg a Mennyek országát, vezérük kiábrándító (és költőiségében gyönyörű!) álma után lemond a hatalom átvételéről, és nem odakint a társadalomban, hanem idebent a lélekben akarja legyőzni az ellenségét, a kegyetlen Jaldabaotot, ezt a bosszúálló ősi istent. A nagyszerű mű tehát megváltoztathatatlannak tartja a bűnt, a bajt, egészen addig, míg maga az egyén meg nem változik. A bősz lázadás, a rothadó társadalomra zúdított páratlanul maró vitriolfelleg végül is ebben a bűvös körben oszlik el: a társadalmat csak a megújult ember tudja megjavítani, az ember újjászületéséhez pedig előbb meg kellene javítani magát a társadalmat.” France fölfogásával persze lehet vitatkozni — erre utal Bajomi Lázár Endre utolsó mondata is, de nem valószínű, hogy France e kiúttalanságnak ne lett volna tudatában. France rendkívül szellemes stílusára éppen az jellemző, hogy így mondja ki a dolgokat. Magyarán: sem az ember, sem a társadalom nem javítható, mert mindegyik csak olyan, amilyen — ez a természete. A víz nedves, a nap süt, ez a jellemzőjük, ha nem így volna, a víz nem lenne víz stb. Az ilyen suta megállapítást persze tudományosan is meg lehetne indokolni, körülírni, de az mit sem változtatna a tényen. Bölcs neveléssel sokat lehetne elérni, de az sem változtat az ember alaptermészetén, csak gátlásokkal bástyázza körül agresszióit. France meglátása eredetinek mondható, annyi szeretettel kíséri hazáig a maga kis emberkéit, a Crainquebille-eket és társasit, s egyúttal maró gúnnyal teszi őket nevetségessé. Mert ilyen az ember: jó, rossz, szeretetreméltó és gonosz, gyarló és hős ezernyi változatban... A hatalom olyan tényező, amely az ember természtéből fakad, és harcban áll az ember másik jellemzőjével, a szabadságvággyal. A határ köztük bizonytalan, összemosódó, a különbség leheletnyi, hasonlóképpen, mint a szeretet és a gyűlölet között. Minden emberi indíttatásunk a szeretettel és a szabadságvággyal kezdődik, ennek hiánya váltja ki az ellenkezőjét, néha alig észlelhető átmenettel. A különbség az, hogy míg a szeretet és szabadság fölszabadít, pozitívan motivál, addig a gyűlölet és hatalomvágy gúzsba köt és
