Irodalmi Szemle, 1997
1997/6-7 - Aich Péter: A hatalomról (esszé)
Aich Péter berség lehetőségében, az embertelen hatalommal szemben: „A költő emberi hangjának még mindig ellensúlyoznia kell a hatalom túlsúlyát. Az ember, az emberiség, az emberi tudat vagy minek is mondjam, mindig lázadt tiltakozott az érzéketlen, az embertelen végzet ellen, dacolt vele. Mindegy, hogy az antik, tragédiák végzetét sorsnak, könyörtelen Jehovának, vagy a szocializmus gazdasági törvényének nevezzük-e. Hiába, az emberi bölcsességnek egyelőre még mindig az a feltétele, hogy elismerje a sorsot, és számoljon vele, s megértse, hogy embertelen, s gőzhengerként nyomja szét az embereket. A költő sem a múltban, sem ma nem tehet mást: oltalmaznia kell a polgárokat a hatalom visszaéléseivel szemben. A hatalom istenségével szembe kell szegeznie az emberi személyiség feladbatatlan jogait. ”1’ Sütő András drámája, az Egy lócsiszár virágvasár71 apja1 látszólag más világban, a reformáció idején játszódik. Szinte hihetetlen, hogy ez a csodálatos történelmi parabola a Ceaucescu-diktatúra idején megjelenhetett. Bár talán ennek is van logikáján diktatúra néha annyira öntelt, elbizakodott, hogy az ilyen nyilvánvaló példázatokat képtelen magára vonatkoztatni és szó szerint értelmezi. Az események a lutheri időkben játszódnak, a Münzer-féle felkelés leverése után, amelyben Luther Münzer ellen foglalt állást. A marxista történelemfelfogás ezt reakciós tettnek minősítette. Ezt használja ki Sütő, bár a drámában egyáltalán nem Münzerről van szó. A dráma főhőse, a lócsiszár Kolhaas Mihály szintén elégedetlen Luther újításaival („forradalmával”?), mert látta, hogy a szükséges változások valahogy félúton megakadtak. De mivel a béke, békesség, nyugalom híve, megelégszik a végrehajtott változásokkal, és nem kíván tovább menni. Bízik Lutherben, és hisz benne. Odaadóan és naivan. Ám az urak nem eszmei okokból támogatták Luthert, nem meggyőződésből, számukra ez hatalmi kérdés: mennyi jut nekik a nagy vályúból. Hatalmaskodásuk, igazságtalanságuk nyilvánvaló, s amikor hatalmukkal visszaélve megcsorbítják a közönséges halandók jogait, ez arra ösztönzi Kolhaas Mihályt, hogy ne kenyérrel dobja meg azokat, akik őt kővel dobálják, hanem — törvényes úton — az igazát keresse. Ugyanazt akarja, mint a rebellis Nagelschmidt, de Kolhaas az eszmék embere, békés, dolgos időkre vágyó polgár, az ő útja az erőszakmentesség, törvényesség, míg az urak, a hatalmasok gondja az anyagi fölény és a világi hatalom. Ebben példásan, s kézenfekvő érdekből, összetartanak. Igaz, egymást is szívesen megnyúzzák, de ezt saját kiváltságuknak tartják, és nem engedik meg, hogy rendjük ellen az alacsonyabb rendűek bármit tegyenek. E téren mit sem változott a világ. Mert Mňačkónál is így jelenik ez meg: az elvtársak egymás ellen áskálódnak, de amint a rendszer kerül veszélybe, amely hatalmukat biztosítja, azonnal megtalálják a közös hangnemet. Érdemes idézni: „Az emberek akkor arra vártak, hogy akad, aki nem fél, és tisztességes, és elzavarja Galovičot a nyilvános életből. Aki nyilvánosan leleplezi súlyos hibáit. Konkrét elképzelésük is volt, ki lehetne az a tisztességes ember. Az a halott. Csak. ő állhatott ki Galovic ellen, csak ő számolhatott el vele. Min
