Irodalmi Szemle, 1997
1997/6-7 - Aich Péter: A hatalomról (esszé)
A hatalomról gazdagította, amilyenekkel egyetlen más kor és egyetlen más rendszer sem lett volna képes, csak a mienk.. Ezzel az emberrel, aki a filozófusok finom kétkedésével, a költők — kissé megapadt — érzékenységével szemlélte a világot, a mi rendszerünk megkóstoltatta, mit jelent a gondolat világában a hatalom. A hatalom ismeretével feltámadt benne valami: ahogy Éva az alma által, úgy a Kísértő a hatalom által ébredt magára.”11 Tatárkánál mindez groteszkké válik. A főhős nevén szeretné nevezni a dolgokat, s ha volna hozzá kellő hatalma, talán mások is megtennék. Csakhogy mégsem működik ez így, mert akinek hatalma van, az mást mond. És nyilvánvaló, hogy mindenki egyetért azzal, amit a hatalom kimond, akár igazságról van szó, akár sületlenségről. A Bólogatás démonában éppen ez a többlet: nem is annyira a hatalmasok gondolatmenetéről van szó, hanem arról, a hatalmasok alapos agymosás után elérték, mindennel, amit elénk tárnak, kritikátlanul egyetértsünk. A főhős partnere, Mataj (a fordításban a Kísértő), aki a hatalmat képviseli, valójában szintén látja, hogy képtelenséggel értenek egyet, de megmagyarázza, hogy a rendszer érdekében nem lehet másképp cselekedni: „Neked mint kommunistának, meg kell értened... hogy egységesen kell fellépnünk....”12 Mivel a hatalom torzít, és maga is torzul, az egység nevében bármilyen értrelmetlenséget képes hangoztatni. A kifelé látványosan demonstrált egység és maga a hatalom fontosabb, mint az igazság, amely tulajdonképpen egyáltalán nem fontos. Ezen a ponton Tatarka már a rendszert vonja felelősségre. Persze 1963-ban ezt nem így értelmezték .13 A bólogatás démonának érdekes kiegeszítője Figura fejedelem14; ez a gyilkos irónia végtelenül szellemes leszámolás a személyi kultusszal.A hatalmat egy nímand szerzi meg, és mindenki tehetetlenül bólogat, minek következtében nemcsak az a nímand válik önmaga karikatúrájává, hanem a tehetetlen bólogatok is. Tatarka azt a testrészt, ahol a hát elveszíti tisztességes nevét, nagyon szellemesen és ötletesen a füllel cseréli fel, amelynek, ugye, szintén van lyuka, ahová be lehet mászni, ráadásul még hallani is lehet vele. Ez a passzivitás (a lehallgatás) negatívummá változik egy minden hatalmat koncentráló figurában. A lényeges az elején és a végén található remek ellenpontozásul: „Azt mondják, hogy az igazság ma, az általános veszélyeztetés, általános fegyverkezés, általános pusztulás korában szigorúan őrzött, hozzáférhetetlen államtitok.” Illetve: „ Van-e annak valami értelme, hogy figurát csináljunk magunkból? Sem a Nagy Figurák, sem az apró, a totális meghülyülésig fegyelmezett és alázatos figurák nem mentik meg a világot, ha az egyszerű emberek, a becsületes polgárok, meg nem mentik."1'’ Tatarka optimizmusa figyelemre méltó, nem veszíti el hitét egy teljesen reménytelen helyzetben sem. Ne feledjük, hogy a szocializmus építésének korszaka annyira visszafordíthatatlannak tűnt, hogy elképzelhetetlen volt a rendszerváltás. Ezen csak történelmi bölcsességgel lehetett felülemelkedni. Amolyan „a török hódoltság is csak 150 évig tartotť-féle reménnyel. Mňaŕkó- tól eltérően Tatarka nem bízik a rendszer megreformálásában, hanem az em
