Irodalmi Szemle, 1997

1997/6-7 - Veres János: Az alvó város (vers)

VERES JANOS

Az alvó város

i

A sötét torony, öreg torony

csúcsára vette a Holdat, sárga hasú cinkék kopasz gallyakon a nyárra gondolnak.

Súlyos fagy, súlyos éj fekszik a néptelen, puszta utcákon.

Kint kóborlok,

otthon nem lelem helyem,

nincs nyugvásom.

A házak fázósan összebújnak,

mint rúdon a csibék,

az ablakok, mint a bánat,

mint a koponya-szemgödrök, szurok feketék.

A tetők vékony hózománca

a tinta háttérből derengve kiválik;

sugarak fémes esőjében

a kő páncélként világít.

Üres a csönd,

lecsüngő bádog leng a szélben, a város fehér-fekete festmény a tél ölében.

Csak a huzat zörgölődik a dohos kapuboltok alatt,