Irodalmi Szemle, 1997
1997/6-7 - Veres János: Az alvó város (vers)
Veres János nem érinti nyitó marok a jéghideg kilincsvasat, szemetesbödönök, hordók kocsmacégérek, tejeskannák a sötétből kilépnek, hirdetői a gémberítő, csontom lágyába hasogató em bér-nélkül iség nek. Szúrja a levegő az ebek orrát, ha felacsarognak a Holdra, gyávultan meghúzzák magukat, vackukba oldalogva. 2 A képekről lemállott a szín, a kályhák nem duruzsolnak, kihűltek, néhol a padlóra, csíkos pokrócra szögletes fénylemezek vetülnek. A konyha falon nagy ferde kereszt az ablakráma árnya; mindenki alszik — kit figyelmeztessen a jajos elmúlásra? Pihen a vászonblúz, ráncában nőtest jó illatával pihen a mosógép, a rádió, benne a huzalok s a vidám dal; mindent egy-aléltságba nyom az éj hatalma, a magasba szárnyalás vágyát fekete csönd takarja. Ágak rácsán az ég átszivárog, mint közönyön a nemes indulat. Mennybéli angyalok csilingelnek,
