Irodalmi Szemle, 1997
1997/6-7 - Rácz Olivér: Blank, a kékfestő
Rácz Olivér De a kis gnóm erre már nem figyelt. Izgatottan felemelkedett ültében. — Elhárítás? Hírszerzés? Politikai? Gazdasági? Ipari? — kérdezte suttogva. Netán valami nukleáris izé?... Atom?... Blank titokzatosan keresztbe fektette egymáson a két mutatóujját az ablak peremén. Nem tudta, mit jelenthet ez a jel, de valamit bizonyára jelent. Csak ezután közölte halkan, nyomatékosan: — Erről nem nyilatkozhatom, uram. De ha óhajtja, a Külügy meg a Had- ügy bővebb felvilágosítással szolgálhat. A Szig.Biz-fiúk, esetleg az atom-fiúk részlege. Természetesen csakis egy erre a célra külön kiszemelt bizalmi emberüknek. uram... A gnóm szemüvege megvillant. Blank érezte, hogy mohón megragadják festőien kék kezét. — Volna kedve nekünk dolgozni? — kérdezte a gnóm suttogva. A leghőbb vágyam — mondta Blank hanyagul. Kezdte biztonságban érezni magát, s ezért ismét megkésve fűzte hozzá: — Uram. A kis gnóm ezúttal Blank nyakkendőjét ragadta meg. — Még ma beállhat — mondta rekedten az izgalomtól. — De — folytatta bizonytalanul —, előbb talán helyes lenne, ha álcázná ezt a... Ezt a kétségtelenül nagyon nemes és mutatós, de egy kissé, ha nem haragszik, egy kissé feltűnő kulu-izé bőrszínét... Tudja, úgy biztosabban mozoghatna a... nos, tudja már... Hajlandó lenne rá? Álcázni a tulu-fulu... érti, mire gondolok... — Minden bizonnyal, uram. Mindent a szolgálat érdekében. Uram. Milyen bőrszínt javasolna, uram? A kis gnóm elgondolkozott. — Hát, talán az enyémhez hasonlót — ajánlotta félénken. Blank szemügyre vette. Nem volt valami jó bőrszín. Fakó, pattanásos, rücskös. Egye fene. Az a fontos, hogy volt már állása. Mira örülni fog.
