Irodalmi Szemle, 1997
1997/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Žilka Tibor: Laczkóné Erdélyi Margit: Örkény-drámák elemzése
KÖNYVRŐL KÖNYVRE mikus-nevetséges változat, amelyet elméleti szinten M. M. Bahtyin dolgozott fel a Rabiais-ről szóló monográfiájában; 2. a torz-elriasztó változat, amely az alak/alakzat deformációján alapszik (erre példa Frankenstein, Drakula és a szürrealista alkotások); 3- a nyelvi játékra épülő változat, amely Morgenstern és Jandl költészetében, valamint Joyce prózájában lelhető fel. A magyar szerző műveire általában a groteszk első és a harmadik típusa jellemző. Talán Giza alakja a Macska játékban reprezentálja a második típusú groteszket, de csak részlegesen, nem Victor Hugo groteszk figuráinak módjára (Quasimodo, Rigoletto). Az Örkényi groteszk típusát kifejezően jellemzi az íróbarát Somlyó György, aki azt állítja, hogy groteszk az,amiről egyszerre kiderül, hogy más, mint ami. Bvagy, horribile dictu: hogy pontosan az, ami. (In: Örkény István emlékkönyv Pesti Szalon Könyvkiadó, Budapest 1995, 42. o.) Arról van itt szó, hogy maga a valóság kitermelhet olyan helyzetet, amelyet egyetlen író leg- dúsabb fantáziája sem képes megteremteni, vagyis a szerző a valóságot viheti be a szövegbe minden korrektúra és kommentár nélkül. Mintha pontosan ehhez az elvhez tartaná magát a magyar drámaíró is, a világhírű Macskajáték szerzője, amikor a fatális, infantilis és triviális elemek által hozza létre„a mű grotszk esztétikai attribútumát". (22. o.) Végül is Örkény István elég tapasztalatot szerzett a közép-európai történelem egyes korszakaiból, sőt mint a magyar hadsereg katonája részt is vett a doni harcokban Voronyezs mellett, fogságba is került, majd az 1956-os forradalom is sok tapasztalattal gazdagította őt. Ezeket az ismereteket képes volt megfelelően beágyazni életművébe, főleg a drámáiban és az egyperces novelláiban jelennek meg a tragikus-komikus élmények nyomai, fekete humor formájában. Nem osztozunk azon véleménnyel, hogy Örkény szerzői invenciója a magyar mentalitás leleplezésében tűnik erősnek, mint ahogy azt Laczkóné E. M. igyekszik kifejteni a Kulcskeresők elemzésének bevezetőjében. Úgy véljük, hogy ez az antropológiai-filozófiai szint másodlagos, illetve e szempont kapcsán inkább a közép-európai mentalitás lepleződik le a maga teljességében, globálisan és komplex módon, szépítés nélkül, teljes meztelenségében. Laczkóné Erdélyi Margit drámai interpretációi új színfoltot jelenthetnek a szlovák irodalomtudomány számára is abban, hogy új ismereteket nyújtanak olyan magyar drámaíróról, aki az abszurd dráma legnagyobb virágzása idején műveivel besorakozott ennek az irányzatnak a legmarkánsabb képviselői közé. Noha a szerző igyekszik elválasztani az abszurd drámát a groteszk drámától, ez nem változtat azon a tényen, hogy az enciklopédiák és szótárak abszurd dr mára vonatkozó címszavaiban megjelenik Örkény István neve is. Amellett kuűnő társaságról van szó, hiszen elég csak néhány nevet említenünk — Ionesco, Pinter, Beckett, Albert. És természetesen külön csoportot képviselnek a keleti blokkokból származó drámaírók (Rozewicz, Mrozek, Ra- dičkov). Laczkóné nem feledkezett meg Örkény életének szlovákiai vonatkozásairól sem: a nagyapjának ecetgyára volt Verebélyen, s a leendő író a nyári vakációkat ott töltötte. Ha a verebélyi tartózkodások nem is hagynak olyan nagy nyomot nála, mint, mondjuk, Hrabalnál Nymburk (természetesen Pepin
