Irodalmi Szemle, 1997
1997/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Liszka József: Sírdogáló angyalka
KÖNYVRŐL KÖNYVRE gyűjtőknek. A Mária-kegyhelyeken tízezerszámra felhalmozott votív-, fogadalmi képek is kincsesbányái a későbbi kutatásnak. Gondoljunk csak a kelet- bajorországi Altöttingre, ahol a búcsújáró templom kerengőjét a szó szoros értelmében a padlótól a mennyezetig beborítják a fogadalmi képek. Ezeken keresztül a 16. századtól egész napjainkig nyomon követhető a kultusz átalakulása. Érdekes módon tájainkon a votívképfestésnek nincs olyar gazdag hagyománya. mint a délnémet területeken. Búcsújáróhelyeinken, ha nagy ritkán előfordulnak, azok is inkább német eredetűek. Egyébként a hívők kis márványtáblákon (ezek száma is több száz, sőt ezerre rúg néhány helyen!) mondanak köszönetét Szűz Máriának a közbenjárásért. E téma átvezet már bennünket a következő nagy kérdéskomplexumhoz, mégpedig a búcsújárás néprajza problematikájához. E szerteágazó téma számtalan szállal kapcsolódok a már tárgyalt jelenségekhez, s így például a szentek kultuszának több oldalát is itt tárgyalja a szerző. Annak ellenére, hogy elsősorban egyházhatósági kezdeményezésre az ellenreformációt követően a Szűz Mária-kegyhelyek szerepe óriásit nőtt, s a korábbi zarándokutak célpontjait (Jeruzsálem, Róma Compostella) népszerűségben ki is szorították ezek a gyakran regionális búcsú járóhelyek, más szentek relikviáihoz is kialakultak búcsújárások. Nina Gockerell részletesen tárgyalja a különféle votívadomá- nyok, offerek (fogadalmi tárgyak) szerepét, típusait. Lényegük, hogy a gyógyulás reményében (ill. a meggyógyulás után hálából) a hívők a beteg testrészek különböző anyagból (ezüstből, viaszból, agyagból, vasból stb.) készült kicsinyített mását helyezik el a kegyhely oltárához. Az offerek csoportján belül is érdekes helyet foglalnak el a Szent Lénárt-kegyhelyeken elhelyezett, jórészt állatokat formázó vasofferek. Számuk sok helyen olyan hatalmas mennyiségűvé duzzadt, hogy például a bajorországi Bad Tölzben a több ezer vasoffert beolvasztották, s egy nagyszemű hosszú láncot kovácsol- tattak belőle, amellyel körbekerítették a Szent Lénárt-kápolnát. Ez a lánc ma is megtekinthető a város fölé emelkedő hegyen található kálváriadombon. Hasonló probléma volt a viaszofferekkel is (ilyeneket láthat az érdeklődő a szepsi tájház állandó kiállításán is, és egy rövid tanulmányban Bodnár Mónika dolgozta föl őket). Korabeli tudósításokból alkothatunk képet arról, hogy egy-egy búcsújárás alkalmával a sekrestyés kosárszámra hordta ki az oltárhoz elhelyezett viaszoffereket, hogy helyet csináljon a következő adományoknak. Ezek döntő többségét gyertyának olvasztották be, bár a rossz nyelvek szerint egy részük azonnal visszavándorolt a templom körül elhelyezkedő kegytárgyárusítók standjaira. Nem volt ritka eset, hogy egy-egy offer három kört is megtett egy napon. Azt, hogy a közkedvelt búcsújáró helyeken a felhalmozódott offerek „eltakarítása” valós probléma lehet(ett), jól példázza Eugen Bonomi dolgozata, amelyben egy alig egy-két évtizedig virágzó, az egy tucatot éppen csak meghaladó számú környékbeli település iakói által látogatott budaörsi búcsújáró helyről számol be (Budaörs. Ein ver- gessener Wallfahrtsort. Neue Heimatsblátter. Vierteljahrschríft zűr Erfoschung des Deutschtums in Ungarn. Budapest 1936. 1. Jahrg. Heft 2, 115—125). Ebből
