Irodalmi Szemle, 1997
1997/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Liszka József: Sírdogáló angyalka
KÖNYVRŐL KÖNYVRE különbség, hogy a halotti táblák nem a temetőben, nem a síron állnak, hanem forgalmas útkereszteződéseken fák törzsére, pajták oldalára szögezve. A közösségi vallásgyakorlás témakörén belül a szerző elsősorban a Jézus- és Mária-kultusszal, valamint a szentek, s ezen belül a Szentháromság tiszteletével foglalkozik. Nyilvánvaló, hogy e témakör számtalan kapcsolódást mutat az előbbi, tehát a magánáhítat kérdésköréhez éppúgy, mint a búcsú járás problematikájához is. A Jézus-kultusz elsősorban a nagyheti fölvonulások, passiójátékok kellékein keresztül jelenik meg a könyvben, illetve a különböző bajorországi Jézus-kegyhelyek (Megkorbácsolt Krisztus: Wies; Pihenő Krisztus: Friedberg stb.) szobrainak másolatain, valamint a bőséges arma Christi-kereszteken keresztül. Az említetteknek, érthető módon, Bajorország- szerte óriási a kultusza, ám mindamellett, ha szórványosan is, ismeretük a Kárpát-medencében is kimutatható. A szerző a szentek kultusza témakörben is természetesen elsősorban a Bajorországban közkedvelt szentek tiszteletével foglalkozik behatóbban (pl. Szent Kümmernis, Notburga, Izidor). Ezek tájainkon csak rendkívül szórványosan bukkannak föl, ám mindamellett korántsem ismeretlenek. Bálint Sándor tud például Szent Kümmernis kultuszának ismeretéről is, sőt újabban Pannonhalmán egy, a Kümmernis-legenda előzményének tekinthető, 14. századi Volta Santo-ábrá’/.olás is előkerült. A közép- szlovákiai Poniky középkori templomának freskóján szintén látható ilyen ábrázolás. Szent Sebestyén és Flórián kultusza viszont a Kárpát-medencében is rendkívül virágzó, sőt — megítélésem szerint — az utóbbi közkedveltebb volt tájainkon, mint Bajorországban. Bajorország-szerte és alapvetően Ausztriában is az állatok, állattartó gazdák patrónusa Szent Lénárt. Kultuszának számtalan dokumentumát mutatja be a szerző, elsősorban az alább tárgyalandó búcsújárás néprajzi vonatkozásaiban. Itt most csak arra szeretnék rámutatni, hogy ezzel szemben a Kárpát-medencében elsősorban Szent Vendel az állattartók védőszentje, ami közvetve azt bizonyítja, hogy ismerete nem bajor— osztrák közvetítéssel jutott el hozzánk, hanem közvetlenül kultuszának forrásvidékéről (Saar-vidék, Baden-Würtenberg) a 18. századi német telepesek, illetve a merinó juhhal érkező juhászok közvetítésével. A Szentháromság kultusza — amellyel Nina Gockerell külön fejezetben foglalkozik — az ellenreformáció időszakától szintén hasonlóan népszerű a Kárpát-medencében, bár külső megnyilvánulási formái korántsem olyan sokrétűek és gazdagok, mint az a Kriss-gyűjtemény alapján a délnémet területeken megfigyelhető. Magyar anyagból nem ismerek például „hármas arcú” Szentháromság-ábrázolást. ami ba;' r területeken meglehetősen gyakori, és irodalma is eléggé gazdag (egyes mutatóknak egész az antikvitásig sikerült nyomon követniük a hármas arcú istenábrázolások előzményeit). A Mária-kultusz a késő középkortól fokozatosan megelőzte népszerűségben a Jézus-kultuszt, Szűz Mária nemcsak Magyarország és Lengyelország védőszentje, hanem Bajorország patrónusa is. A legtöbb búcsújáróhely kultikus központja egy Mária-kegykép vagy -szobor. Ezeknek a kegyképeknek, ill. -szobroknak a másolatai százezerszámra terjedtek a hívők körében, s ezáltal jó terepet biztosítva a későbbi
