Irodalmi Szemle, 1997

1997/5 - VITA - Tőzsér Árpád: Ugrás a bizonytalanba

Érték és mérték a kortárs szlovákiai magyar irodalomban

alapvetéseket, amelyeknek hozzávetőlegesen a következő kérdésekre kellene válaszolniuk: Hogyan lehetne meghatározni az ún. határon túli magyar irodalomrészeket is magába fogó egyetemes magyar irodalom fogalmát? Ha van ilven irodalom, akkor mi teszi „egyetemessé”? Ha a nyelv, akkor ez a területenként más-más jelentéseket is magába szívó nyelv az integrálás mellett mennyire „dezintegrálja” az egyetemességet? Hogyan működik (.- működik-e valóban?) az egyes határon túli magyar irodalomrészekben az a „korszerűbb kollektivumfelfogás”, amelyről Kulcsár Szabó Ernő ír az irodalomtörténetében (146. o.), s amelynek segítségével — Kulcsár Szabó Ernő szerint — ezek az irodalmak „akár egész eddigi hagyományvilágunk újraértelmezésére is képesek lehetnek'? A kölcsönös recepció az egyes irodalomrészek között csak az alkotások (életművek) szintjén vagy az irodalomközösségként felfogott irodalomrészek szintjén is lehetséges? Ha igen, hogyan? Stb., stb, stb., a kérdések számát szaporíhatnánk a végtelensé- RigNem lehet vitás, hogy az ilyen elméleti előkészítés után az a bizonyos integrálás (vagy recepció, kinek hogyan tetszik) is simábban menne Hogy mennyivel azt lemérhetjük az erdélyi és jugoszláviai „irodalomrészek” olyan kitűnő receptorainak, közvetítőinek a ténykedésén, mint Cs. Gyímesi Éva. Láng Gusztáv, Csíki László vagy Thomka Beáta.

Az ilyen elméleti alapvetés nélkül viszont a szlovákiai, erdélyi, jugoszláviai stb. irodalmakról szóló diskurzusokat „ugrásnak”érzem, ha nem is a „semmibe' (hogy a létező szocializmus létező szlovákiai magyar irodalmának egyik jelesét parafrazeáljam), de a bizonytalanba mindenképpen.