Irodalmi Szemle, 1997

1997/5 - VITA - Hozzászólások Grendel Lajos Helyzetkép a szlovákiai magyar irodalomról a század végén című írásához - Duba Gyula: Irodalmunk a (történelmi) időben

Érték és mérték a kortárs szlovákiai magyar irodalomban

problémákat. Az irodalom társadalmi helyzetét érintő, kultúrpolitikai kérdéseket vizsgálja. Prekoncepciói is irodalmon kívüliek. A múltbéli magatartásformákat, műveket és irodalmi célokat úgy értékeli, hogy a bukott rendszer bűneinek a súlya mint az áldozat vagy öngyilkos nyakára kötött kő, a mélybe húzza őket, lerángatva az időszerűtlenség süllyesztőjébe.

Fennebb azért is szóltam bővebben a próza közösségi vonása: .31, hogy az irodalmunk „szlovákiaiságának” a vizsgálatához elméleti hátteret állítsak. Olyan teóriát, amelynek révén a regény az író sorsának és egyéni világszemléletének az okán szélesebb közössége valóságában gyökerezik. Esetünkben tehát a szlovákiai magyar sorsban!

S ez nem leszűkítő, sem kirekesztő megállapítás, sem túlzott küldetéstudattól vagy eredetieskedő messianizmustól fűtött szerepvállalás, hanem olyan törvényszerű tény,amelynek a sajátosságát és mélységének tragikus érvényét lehetetlen elvitatni. Amennyiben szépprózánk ebből a közös élményből vette anyagát és a történetiség s az idő összefüggéseit gyúrta esztétikai minőséggé, közösségi költői metaforává téve az emberi sorsokat, indokoltan és szükségből tette. Csak így merülhet fel a kérdés: mennyiben helytálló a szlovákiai magyar irodalom bizonyos sajátos vonásairól és önállóságáról beszélni?

Ilyen kérdés hosszú ideig fel sem merült. A csehszlovákiai magyar irodalom fogalma s megnevezése évtizedekig elfogadott terminus technicus. A hetvenes évek közepe táján merül fel revideálásának az igénye, amikor a magyarországi irodalom fokozottabban kezd érdeklődni a szomszédos országokban élő, kisebbségi magyar irodalmak iránt. A fogalom megkérdőjelezésével mintegy hangsúlyozni kívánják az egyetemes magyar irodalom egységét, keresvén a régiók közötti összekötő szálakat, s mindenekelőtt a nyelv meghatározó szerepét hangsúlyozzák. Idejekorán tett, igaz kezdeményezés! A nemzeti érzés és identitástudat felerősödésével azonosítható! S amíg széleskörűen polgárjogot nyer, hiteles pozitív erő. Aztán a sok használatban megkopik, mint minden „forradalmi” felismerés, közhelyesedni kezd, s szólammá változik, mintegy a véleménykülönbségek hullámzásának kitett eszközzé válik. Friss irodalmi erők oly értelemben használják fegyverként, hogy szembeállítják az általuk hagyományosnak és maradinak vélt irodalomfelfogással. Ezzel is tagadják a múltat, hogy tabula rasát teremtsenek maguknak. így kapja meg a magáét a kisebbségi messianizmus, a küldetéstudat balgaságának minősül, és hamisnak bizonyul az irodalom megtartó erejébe vetett hit. Fábry Zoltán vidéki újságíróvá degradálódik. S az irodalmi égbolt kellős közepén, mint vakító arany nap, ragyog valamilyen emberfelettien elvont irodalom eszménye, melyet az író úgy hoz létre, hogy hallgatja a csendet, dadog és motyog közben. s szinte már maga sem tudja, mit is cselekszik szent révületében. A valóság fogalmát száműzetésbe küldték, és megdicsőült a személytelen szöveg. Volt ebben valami megmosolyogni való, buzgó tüsténkedés, és nagy adag középszerűség! Dilettantizmus is jószerével, de főleg a kiforratlan tehetség há- nyavetisége és önmaga keresése, ami azonban helyet és fontosságot nyert a nagy átalakulásban, mert a múlt teljes tagadását erősítette.