Irodalmi Szemle, 1997
1997/5 - Grendel Lajos: Helyzetkép a szlovákiai magyar irodalomról a század végén
Helyzetkép a szlovákiai magyar irodalomról a század végén alkalmakkor az irodalmi mű eszköz is lehet. Amikor a hetvenes évek elején egy öregúr a pozsonyi Petőfi-szobor előtt elszavalta Babits Mihály versét, a Petőfi koszorúit.; vagy amikor a pozsonyi magyar egyetemisták klubjában elhangzott az Egy mondat a zsarnokságról, abban a pillanataban ez a két vers eszköz volt. Ettől függetlenül azonban a két vers irodalmi értékéhez nem férhetett kétség. A baj ott kezdődik, ha maga az eszköz alkalmatlan arra a célra, amelyre használni szeretnék. Az 1989-es csehszlovákiai fordulat nagyobb távlatokat nyitott a szlovákiai magyar írók előtt, ám sajátos helyzetüket és lehetőségeiket alapvetően nem változtatta meg. A változások jelentőségét azonban így sem lenne szabad lebecsülni. 1989 után megszűnt a cenzúra és titkosrendőrség beavatkozása az irodalmi életbe. A bársonyos forradalom előtt a magyarországinál jóval keményebb és kérlelhetetlenebb nyomás nehezedett az irodalomra, amelyet a mindenkori főszerkesztők és kiadói igazgatók „gyakoroltak” a pártközpont utasításaihoz igazodva. Ez a nyomás azonban már a nyolcvanas években megtört az írók ellenállásán. Az irodalmi élet polarizációja olyan heves volt, hogy az írószövetség magyar tagozatának közgyűlése már 1987tavaszán kibuktatta vezetéséből a pártközpont nyomására korábban odaültetett és teljesen kompromittálódott tagjait, s ennek a változásnak a hatása megmutatkozott a könyvkiadásban éppúgy, mint az Irodalmi Szemle szerkesztésében is.A rendszer által erőltetett és a főszerkesztőkön, irodalmi vezetőkön, kiadói igazgatón naponta számon kért szocialista realizmusnak pedig még ennél is korábban hátat fordított a jobb írók többsége. Voltak könyvek, mint például Farnbauer Gábor verseskötetei vagy Talamon Alfonz A képzelet szertartásai című novelláskötete, amelyek a pártközpont és irodalmi ügynökeik nemtetszése ellenére jelentek meg. S bár ezt a csendes, kifelé alig látható szabadságharcot betiltások és letiltások, írók erkölcsi és szakmai meghurcolása kísérte végig, a kellemetlenségek és kellemetlenkedések legföljebb csak hátráltatni és fékezni tudták a fordulathoz vezető folyamatot, megállítani már nem. 1989 novembere előtt a Madách Könyvkiadóban olyan irodalmi művek láthattak napvilágot, amelyek a hivatalos szlovák vagy cseh könyvkiadókban nem jelenhettek volna meg. A bársonyos forradalmat követően a szlovákiai magyar irodalom intézményes lehetőségei is bővültek. Könyvkiadók egész sora létesült, s ezek közül négy évvel a fordulat után sikerült talpon maradnia a Kalligramnak, a Lilium Aurumnak és a Nap Kiadónak. A Kalligram folyóirat elindításával megszűnt az Irodalmi Szemle monopóliuma a folyóiratpiacon. Ezeknek a kedvező változásoknak az értékéből semmit sem von le az a körülmény, hogy mind a könyvkiadók, mind a folyóiratok léte és működése teljes egészében függvénye az állami és alapítványi dotációknak. Az új könyvkiadónak és az új folyóiratnak köszönhetően felgyorsult és láthatóbbá vált az a differenciálódási folyamat, amely a szlovákiai magyar irodalomban jóval a politikai fordulat előtt kezdődött. 1989 után a szlovákiai magyar irodalomban tehát olyan folyamat kiteljesedésének lehetünk a szemtanúi, amelynek a kezdetei a pártállami
