Irodalmi Szemle, 1997
1997/5 - ARCOK ÉS MŰVEK - Érték és mérték a kortárs szlovákiai magyar irodalomban
Érték és mérték a kortárs szlovákiai magyar irodalomban vagy bugris módon hőzöng, hanem nyílt sisakkal, érvei belső logikája szerint mondja a magáét. Érdektelen az a kérdés, felvillant-e benne akárcsak egy pillanatra is, hogy megállapításai egy része leszűkítő, egyoldalú, sőt kinyilatkoztatásszerű. A tények vizsgálata szempontjából ez úgyis mellékes. A döntő, hogy szembesüljünk azzal a kérdéssel: milyen volt a múlt, s mi maradt az irodalom korábbi értékrendjéből vagy az értékesnek, rangosnak tartott művekből. A fikció vagy az emlék, netán a nosztalgia a „régi dicsőség” után... A kérdések, kételyek tisztázása végett közöljük az anyagot, mégpedig Grendel Lajos tudtával és beleegyezésével. Tőle kaptuk meg az írás eredeti változatát, mely a maga teljességében a pécsi Jelenkor Kiadó által gondozott A századvég szellemi körképe című gyűjteményben jelent meg, 1995-ben (szerk.: Sándor Iván és a munkaközösség). A mostani közlést megelőzően felkértük néhány írótársunkat, ha szükségét érzik, mondják el a véleményüket. így most nemcsak az esszé „honosítását” végezzük el, hanem a VITÁT is megkezdjük, s ezzel kaput nyitunk a vitázó, érvelő együttgondolkodás előtt. A VITÁRA FEL! kéréssel várjuk tehát íróink, olvasóink észrevételeit, abban a hitben, hogy van mit mondanunk, és van miről szólnunk! Fónod Zoltán Ikarosz lezuhanása, 1983 színes kolázs