Irodalmi Szemle, 1997

1997/5 - Peter Ševčovič: Az őzike

Peter Ševčovič

Tenyeremen éreztem az állat melegét, nyirkos nyelvét, ahogy élvezettel kapott a csemegéért.

Az őzike nehezen szedte a levegőt, tüdeje sípolt, mint amikor a suhancok a távolban fűszállal fütyögnek. Ránéztem, és halkan megjegyeztem:

— Aki nem hajlandó véget vetni a szenvedésnek, meg sem érti igazán, mi

az.

— Tán papnak készült? — vigyorgott rám a férfi.

— Nem tartom ildomosnak, hogy én adjam meg a kegyelemdöfést, amikor jelen van az is, aki okozta a szenvedést.

— Csak nem akar erőszakkal rákényszeríteni? — hátrált ingerülten a férfi.

Tekintetem az égboltra tévedt. A fák fölött az ég kékjén fehér fellegek

úsztak.

— Az ütőeret vágja át a nyakán — szóltam oda neki, s bontani kezdtem a hátizsákom szíját, a nyugtalan Ajax megérezte benne a házi szalonna fekete bőrének meg a ropogós kenyérhéjnak az illatát.

— Az átvágott nyakérből spriccel a vér, s azt ki nem állom — akadékoskodott a férfi mogorván összevonva szemöldökét.

— Nem spriccel mindig. Érteni kell hozzá — mértem végig folt nélküli vadonatúj ruháját. — Habár egy-két vércsepp kifröccsenhet a legügyesebbnek is.

— Tán magától is elvérzik — mondta földre szegezett tekintettel, és visz- szadugta tőrét a tokba.

— A legegyszerűbb megoldás — jegyeztem meg, s vágtam egy falatot a szalonnából.

— Hogy érti ezt? — figyelt fel a férfi.

— Halálosan megsebzi, s hagyja elvérezni, hogy be ne piszkolja magát.

— Ki fecsegett magának rólam? — futott a vér az arcába.

— Senki, soha semmit — mondtam, szeltem a szalonnához egy darab kenyeret, és falatozni kezdtem.

— Nekem tiszta a lelkiismeretem — folytatta zavartan a férfi.

Az őzike megpróbált felállni, de reménytelenül visszarogyott. A torkából szinte emberi hörgés tört fel.

Ajax vakkantott.

— Kérem, végezzen azzal az állattal! — rebegte jó sokára a férfi.

— Nem! — mondtam keményen, s a bicskámra szúrtam az utolsó falat szalonnát.

A férfi mosolyogni próbált.

— Miért ment maga erdésznek?

— Hátha eredetileg valami fontosabb szerettem volna lenni...?

De semmi kedvem nem volt lelkizni itt egy idegennek.

— Tán meg is voltak hozzá a feltételek. Már csak az avatásra készültem, vörös diploma illetett meg... Negyed évszázaddal ezelőtt. S mi van akkor, ha az igazság képviselőjeként készültem beleszólni az emberek életébe?

Azzal messze a fűbe dobtam a szalonna bőrt.