Irodalmi Szemle, 1997
1997/5 - Z. Németh István: Az Utazó, Egy bohóc indulni készül, Pirogram IX. (versek)
Z. NÉMETH ISTVÁN Az Utazó A gondolat-megőrzőben felejtett csomag néma áhítattal várja érkezését. Lépte véresre sebzi a követ, botja végén üstökös pihen, ruhaszegélye kár hozott lelkek leheletétől lángra lobban. Fák árnyékába öltözik, bőrén köd folttal, hajában hullámmal pernyeként hull a világba, a Mindenséget tanítja lélegezni. Tömött bőröndje súlytalan lebeg, kozmosz-csigolya reccsen, csillagpor-gázló locsog, beszakadt vásznú festmény a Táj, ahogy szédül-pördül és forog, levetik lombjukat rajta a fák. Nézd a Teremtés egyetlen Templomát, maga az Úr ül ott benn misén. És hallgatja, hogy „jobb lesz a világ!”... És mormolja, hogy „bánomisén"... Hirtelen haragú főpapjai reszkető csillagok homlokán. Két Part közt veszteglő révész, ki üres terekbe új lakókat szólít, s elmereng a maga igazán.
