Irodalmi Szemle, 1997

1997/4 - TALLÓZÓ - Glatz Ferenc: A balsors nemzete? (tanulmány)

TAJ LÓZÓ De vajon más nép nem. idézhet-e hasonló szenvedéseket történelméből? Csak a szomszédokat nézve. Akár a szlovák, a cseh, a román, az ukrán, a len­gyel? Évszázadokig egyszer már volt államiságtól megfosztva (ukránok, len­gyelek, románok, csehek, szerbek, horvátok), idegen etnikum vezető rétegének uralma alatt (ugyanők és a szlovákok), szociálisan elvágva a kor vezető hatalmai­nak gazdagodásától, technikai kultúrájától Szinte mindegyikük elmondhatná a ma­gyar himnusz sorait- „balsors, akit régen tép”, és fohászkodhatna „hozz reá víg esztendőt". Vegyük végre tudomásul: a „balsors” nem magyar kiváltság az európai népek történelmében. Nem beszélve most már a nyugati félteke ősi kiirtott népei­nek, a keleti és déli féltekék népeinek történelméről. Számvetés. Akkor van értelme, ha őszinte. A honfoglalás előtti századokban a magyarok a sztyeppéken maroknyi részét alkották a törzsszövetség népei­nek. Belőlük alakult ki a finnugor nyelvű, törököskultúrájú honfoglaló ma­gyarság. Még itt, a Kárpát-medencében is több nyelven beszélő, sokféle etnikum szokásrendjét őrző népesség. Szinte példátlan siker az európai népek történelmében a 10—15. század: egy nép megőrzi a pusztákról hozott anya­nyelvi kultúráját, és ennek keretei között az ősi hitélet, a köznapi élet elemeit, mindehhez felhasználva a nyugati-latin elitkultúra írásbeliségét, fogalomkép­zési technikáját. Magába olvasztja a nyugatról jött iparosok, földművesek, szerzetesek fejlett technológiáját: a település-, út- és házépítésben, környezet- kultúra formálásában, földtörésben, növénytermesztésben, állattartásban, ru­házkodásában, érintkezési és viselkedésrendszerében, mert megtartotta a pusztákról hozott sajátos nomád etnikai-vallási türelmét, bölcsességét. És így a 16-17. századra, az európai nemzetek születésének korára olyan egyházi és világi értelmisége van, amelyik a valamikor maroknyi finnugor nyelvi érint­kezési eszközt, a „magyar nyelv”-et képes immáron egy többmilliós közösség anyagi-értelmi emelkedésének eszközévé tenni. Modernizálódott, hogy életké­pes maradjon. Sikerült. És a reformkor; majd a nemzetállamok kora? Az ál­lamban már kisebbségben lévő magyar etnikum ismét képes volt a Kárpát-medence területén a polgárosodás intézményeivel, a korszerű közigaz­gatás, közbiztonság, a termelés adminisztratív és kulturális feltételeinek meg­teremtésével biztosítani az itt élők számára az élenjáró technikai, anyagi és szellemi kultúrákhoz való felemelkedést. Mert a polgári magyar állam ez is volt magyarnak, szlávnak, románnak. Nem elsősorban a „nemzetek börtöne”, ahogy néha szomszédaink mondották. S hogy nem sikerült a magyar vezető rétegek sovén részének álma: a velünk egy területi-igazgatási egységben, egy államban é\< népek elmagyarosítása? Nem hiszem, hogy ezért kellene ma kü­lönösebben tragikusan nézni a múltunkra. És Trianon, a régi államterület szétesése? Vitatkoznak történészeink, mennyire volt elkerülhetetlen a törté­nelmi Magyarország felbomlása a századelőn, a nem magyar nemzetek nagy­korúságának idején. (Valószínűleg nem.) Vitatkozunk: jobbak-e a máig meglévő kisállami igazgatási egységek e népek szellemi-anyagi gyarapodása számára. (Valószínűleg nem.) De mégis: a magyarság öt, illetve hét államba széttagozódva máig őrzi nemzeti kultúráját a Kárpát-medencében. És ami

Next

/
Thumbnails
Contents